(6) A názáreti Jézus, Isten Szentje ApCsel 2,22-28.
Admin-2018 április 27 péntek - 12:36:22 | Hozzászólás kikapcsolva

Gyakran említettem e sorozattal kapcsolatban, hogy a könyv címe, az „Apostolok Cselekedetei” elnevezés nem az írótól, Lukácstól származik. A címet csak a második században adták a könyvnek. Ha valaki gondosan olvassa a könyvet, észreveheti, hogy nem a négy apostol volt aktív, hanem maga Jézus munkálkodott tovább a tanítványokon keresztül. Ezt már Lukács bevezető szavain keresztül is látjuk. 

Lukács már a könyvének elején azt írja, hogy: „Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva…” Lukács ebben látja, amit megírt, hogy Jézus az ő mennybemenetele után is munkálkodik. A könyvét hívhatnánk inkább így: Jézus Krisztus munkája apostolai és mások tettei által. Ezért szakad meg olyan hirtelen a könyv végén a történet. Azt a benyomást kellene bennünk felkeltenie, hogy mi, és az életünk, illetve amit teszünk az Jézus munkásságának folytatása a gyülekezetben. 



Kiáradt a Szent Szellem. Jelenések kísérték és nyelveken szóltak, melyeket sosem tanultak. Péternek mint az apostolok szószólójának ehhez magyarázatot kellett fűznie. Elmondta, hogy Jóel próféciájának megfelel az, amit történik.

Péter mélyebbre akart ásni és ezért arról beszélt, hogy az események fundamentuma Jézus Krisztus munkálkodása. Az ApCsel2,22-ben beszél így: „Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a bűnösök keze által keresztre szögeztétek és megöltétek. De őt Isten feltámasztotta, feloldva a halál fájdalmait, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt.” Amit ő mondott az Ószövetséghez kapcsolódik.  „Mert ezt mondja róla Dávid: „Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam  Ezért örül a szívem, és ujjong a nyelvem, és még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a holtak hazájában, nem engeded, hogy Szented elmúlást lásson.  Megismerteted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.” Ez az idézet a 16. zsoltárból származik és Péter Jézus szolgálatára használja.

Mi az igehirdetés, a prédikáció feladata? Embereket az élő Jézus Krisztussal összekötni. A halál és Jézus feltámadása, az ő megváltó munkája nem csupán egy szöveg vagy Ő egy könyvbéli figura. Ő az, de több mint egy egyszerű alak, mert ő egy élő személy. Nem elegendő az élet számára, hogy Jézusról mint csak történelmi személyről tanuljunk. Ő élő, Ő él és Ő nem csak valaki a múltból, akihez szép emlékek kapcsolódnak. Az apostolok soha nem gondoltak az Úrra így. Ők megpróbálták Pünkösd előtt, azonban a Szent Szellem rájuk szállt és az ő emlékezésükből személyes kapcsolat lett. Jézus Krisztus nem egy emlékfoszlány! Ő jelenvaló és ők (az apostolok) tudták, hogy Ő köztük van. Sőt még inkább: Mindig, minden egyes napon, minden egyes órában!

Az örömhír világos: Egy keresztyén nem csak valaki, aki Krisztusról tud, hanem olyan, aki Krisztust ismeri. Fontos, hogy legyen Krisztus-ismeretünk, ahogyan az ember sok mindent tud Trumpról vagy Erzsébet királynőről vagy Churchillről vagy Dr. Merkelről, de nem jelenti azt, hogy mi ezeket a személyeket ismerjük. Az, hogy ismerjük a Jézussal kapcsolatos tényeket, még nem tesz minket keresztyénné. Az apostolok ismerték Jézust személyesen és ennek megfelelően az Újszövetség tanítása a Szent Szellem által egy személyes kapcsolatot kéne az ember és Jézus Krisztus között létrehozzon.

Sokan mondják: Nekünk nincs szükségünk doktrínákra, egy tanításra, nekünk személyes kapcsolatra van szükségünk az emberekkel. Azonban hogyan alakulhat ki személyes kapcsolat valakivel, ha nem ismerjük a tanítását, a gondolkodásmódját, azaz az ő doktrínáját? Gondold át és gondolj különböző emberekre, akiket ismersz! Hogy írnád le őket, ha nem a róluk szerzett ismeretek segítségével? Mi a Jézus Krisztusról szerzett ismeretünk által kerülünk vele személyes kapcsolatba. A teológia és a személyes kapcsolat tehát kéz a kézben jár egymással.

R.C. Sproul egyik illusztrációja a Ligoniers-i Ministrytől, amelynek áhítatait minden nap olvasom: van egy történet, amely egy asztronómus és egy teológus találkozásáról szól. Az asztronómus így szólt a teológushoz: Nem tudom, hogy miért találják annyira fontosnak a teológusaitok, hogy az idejüket olyan dolgokra pazarolják, mint amilyen a predestináció, az extra-calvinisticum, az átruházható és nem átruházható tulajdonságok, a tulajdonított kegyelem és hasonló dolgok… Számomra a keresztyénség egyszerű, az aranyszabály: Ne tedd másokkal azt, amit mások sem tesznek veled. A teológus válaszolt neki: Értem, mire gondol. Teljesen elveszve érezném magamat, ha a felrobbanó Nova-csillagról, a kitáguló univerzumról, a pulzárokról és a quasarokról, a fekete lyukakról, az entrópia elméletéről és az asztonómiai perturbációról kellene beszélnem. Számomra az asztronómia egyszerű: „Ragyogj, ragyogj kis csillag!”

Mi nem akarunk mindent leegyszerűsíteni. Fontos tudni, amit a Szentírás Jézus Krisztusról mond, muszáj a tényeket ismerni és Őt a tényeknek megfelelően személyesen is ismerni.

Pál apostol oly találóan fejezi ki ezt: „Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem” – ez a személyes aspektus nagyon fontos – „mert tudom, kiben hiszek,” – és aztán folytatja – „és meg vagyok győződve, hogy neki hatalma van arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra”. (2Tim1,12). Az ő meggyőződése – hogy az Úr a rá bízott javakat megőrzi – a teológiáján alapszik, amely a Krisztusról szerzett tényekre épül, akit ő ismert.

Pünkösd napján találjuk magunkat. Megéljük a Szél csodáját, a lángoló tüzet és hogy a Szent Szellem kiárad és a tanítványok különböző nyelveken kezdenek el szólni. A különböző népekből összekeveredett tömeg egyiptomiakból, párthusokból, médekből és még több népből állt össze és ők mindannyian a saját nyelvükön hallották őket beszélni. Ők pedig olyan férfiak voltak, akik nem vettek részt nyelvtanfolyamon, és nem tanultak különböző nyelveket, de mégis tudtak az ismert nyelveken beszélni.

Ez nem eksztatikus nyelv! Az nem lett volna akkora csoda, mert korábban már sok eksztatikus nyelv létezett, például Perzsiában és ma is a mormonok között és a karizmatikus körökben is ismert ez. A karizmatikus zagyvaság semmit se tanúsít. Ha valaki egy érthető nyelven beszél, amit soha nem tanult, az a csoda a Szent Szellem működése által történik.

Az emberek meglepődtek és néhányan elkezdtek gúnyolódni, hogy ezek a férfiak bizonyára részegek. Így állt fel Péter a tömegben és elkezdte magyarázni a történteket. A tömeg ott volt, nem azért, mert a tanítványok plakátokat állítottak fel vagy azért, mert az interneten hirdették az eseményt, hogy Péter ma a templom területén beszédet mond.

Spurgeon, amikor Londonban a lelkészképző vezetője volt, egy levelet kapott: „Küldene nekünk egy prédikátort, aki a mi templomunkat képes megtölteni?” Spurgeon válasza ennyi volt: „Küldhetek valakit, aki a szószéket megtölti, de a templomot maguknak kell.”

Az ötletek – hogy hogyan csalogassuk be az embereket a templomba – mindig sokszínűek. „Aktív egyház” és más szlogenek és programok, együttesek és bazárok, stb.

Ott és akkor egy nagy tömeg volt jelen és Péter felállt mint a 11 „szóvivője”, mert ő a Primus inter pares volt, de nem az első pápa.

Ezekben a versekben egy csodálatos egységet találunk a két fontos bibliai tanításról. Mi azt olvastuk az ApCsel2,23-ban: „azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a bűnösök keze által keresztre szögeztétek és megöltétek.” A teológusok újra és újra megpróbálták a két fogalmat – Isten szuverenitását és az ember felelősségét – egy kalap alá venni. Péter nem érvel, az egészet egy mondatban elintézi. Teljes harmóniában találja, nem próbálja megmagyarázni az Isteni előre látás és az emberi felelősség közötti összefüggést.

Nem azt mondtam, hogy isteni előre látás és az ember szabad akarata, hanem azt, hogy isteni előre látás és az emberi felelősség. Biblikusan szólva a bukott embernek nincs többé szabad akarata.

Az ember magától értetődően azt tehet, amit csak akar, de a Szentírás azt mondja számunkra, hogy a bűneset által a mi természetünk a bűntől megbélyegzett és a mi akaratunk mindig negatív, ami Isten tervére és akaratára vonatkozik. Ebben az értelemben mi megromlott természetünkből vagyunk képesek tenni, amit akarunk, de semmit nem tudunk cselekedni, ami Istennek tetszik. Nem vagyunk képesek önmagunkat saját erőből megmenteni. „Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem.”(Jn6,44) mondja a mi Urunk. Ez a keresztyénség alapvető igazsága. – Mindig mondom, hogy nekünk nincs szabad akaratunk, mert az ember gyakran a szabad akarat alatt olyan képességre gondol, amely által képes Isten mellett vagy ellen dönteni. Ez nem a mi privilégiumunk.

Két nagy tanítást állít egymással szembe: Isten szuverenitását és az emberi felelősséget. Ha Isten szuverén és teszi, amit akar, hogyan lehetne az ember ezért felelős? Ez egy jogos teológiai kérdés, amit Péter belevesz a beszédébe. Ezt most nem szeretném ennél a résznél kifejteni. Nem hiszem, hogy minden kérdést meg tudnék válaszolni. Nincs válaszom, hiszen múlandó vagyok, Isten azonban örök. Az Úr szólt ott az ő apostolai által és nekünk ezt nyitva kell hagynunk. Minden nap tanulunk hozzá valamit.

Péter megmagyarázza beszédében, hogy a Szent Szellem kiáradásának eseménye volt ez. A Szent Szellem ajándéka ad karaktert a mi első és második advent közti korszakunknak. Mi a Szent Szellem korszakában élünk. A Szent Szellem a beteljesült Krisztusi üdvözítő munka végső jutalma. Az Úr azt mondta tanítványainak: „Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőle, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig Szent Szellemmel kereszteltettek meg. Most Péter fűz hozzá magyarázatot: Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára és megkapta az Atyától a megígért Szent Szellemet, kitöltötte ezt, amit látjátok is, halljátok is. (ApCsel2,33) Az Úr most is testet öltött az Atya jobbján, az Atyától fogadja a Szent Szellemet és kiárasztja azokra, akik benne hisznek. A Szent Szellem most egy segéd, az Úr földi helyettese azért, hogy a Fiú akaratát cselekedje, tanít és a hívőket szolgálatába vezeti.

A Szent Szellem kiáradt, ez a magyarázata ezeknek a jeleknek – mondta Péter. Ezért magától értetődő, hogy Péter magyarázza, hogy melyek Jézus Krisztus munkái a 22-24. versekben. Ismerteti a hátteret, hogy miért áradt ki a Szent Szellem, amely által az Úr életét, halálát és feltámadását fejti ki. Így szól: „Izraelita férfiak, halljátok meg ezeket az Igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút”… Egy jobb szó lenne, akit Isten igazolt/akkreditált előttetek… Mely értelemben igazolta Isten az ő Fiát? Hatalmának megnyilvánulásával, csodákkal és jelekkel. Csodák, melyeket Jézus tett, és amelyek az embereket csodálkozásra késztették. Jelek, amelyek a spirituális valóságra mutattak. János írta le legjobban ezeket evangéliumában. Csodák és jelek!

Véletlen, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmas csodákat vitt végbe? A csodák az ő szolgálatához tartoztak, ahogyan az Ószövetségben is olvashatjuk, hogy a Messiást arról ismerik meg, hogy csodákat és jeleket visz végbe. Elég az Ézsaiás könyvének 29. fejezetét felütni, ahol a csodákat említi, amelyeket aztán a 35. fejezetben fejt ki a próféta még részletesebben. Az 5-6. versben írja: „Akkor majd kinyílnak a vakok szemei és megnyílnak a süketek fülei. Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve.” A vakok szemeit csak Isten tudja megnyitni, mondja az Ószövetség. Így igazolja Isten Fiát, a Messiást.

Ezek voltak a jelek, amelyek az embereknek, akik a Messiásra vártak, fel kellett tűnniük. Az Úr Jézus vitte végbe ezeket a jeleket, sokak felismerték benne Messiásukat, sokan azonban nem. Sokan mondták: „meglátogatta Isten az ő népét”(Lk7,16) vagy Nikodémus mondta: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele.” Ezek a jelek és csodák, melyeket Jézus tett, azért adattak, hogy általuk az emberek megismerjék, hogy Ő a Messiás. Aki ezeket megteheti, az csakis a Messiás lehet! Aki a leprásokat meggyógyította, aki a százados szolgáját meggyógyította, Péter anyósa is egy volt közülük, akiket meggyógyított, és aki lecsendesítette a vihart. Ez a csoda az egyik legnagyobb benyomást keltette, Ő, aki még a természet rendjébe is beavatkozik. Démonokat űzött ki és bénákat gyógyított meg. Máté az ő evangéliumának 9. fejezetében írja, hogy milyen hatalmas és csodálatos Ő. „A Messiásnak kell lennie!”

Aki a Szentírást olvassa, észreveszi, hogy sok mindennek a gyökere ugyanúgy a Szentírásban van, leginkább az Ószövetségben. Mi a „tapasztalatok” és az „érzések” időszakában élünk. Mindennek élménynek kell lennie, mindent muszáj érezni. Élmények és érzések… mind jó és csodálatos dolgok, de érzéseink érzékelésünkből és gondolatainkból származnak. Ha intellektusunk nem uralkodik az érzéseink fölött, akkor valami félresiklik. Ha a hitünk egyedül az élményeinkre alapozik, akkor homokra építettünk. A hitünknek muszáj Isten Igéjének történeti tényein nyugodnia.

Szeretnék visszatérni az énekre, amit fiatalkoromban magyar nyelvre fordítottam: Ő él, Ő él. Jézus Krisztus ma is él. Ő velem jár és beszél velem, az életem keskeny útján. Ő él. Ő él. A megváltásban részesít. Kérdezel engem, hogy honnan tudom, hogy ő él. “He lives. He lives. Christ Jesus lives today. He walks with me, and talks with me, along life’s narrow way. He lives. He lives. Salvation to impart. You ask me how I know he lives.” Mi a válaszod rá? „He lives within my heart.” Ő él az én szívemben. Honnan tudod, hogy Ő a szívedben él? Nem az érzéseid miatt, hanem mert a Szentírás mondja, hogy Ő a te szívedben él. Ha a tudás az érzéseken nyugszik, akkor a te hited és tudásod csak futóhomokra épült fel. Észrevettétek, hogyan prédikál Péter? Ő egy bibliai tanításról beszél, nagy bibliai tényekről és nem tapasztalatokról vagy érzésekről. Ő nem felületes keresztyén tapasztalatokról beszél, amint az sok mai prédikáció esetében így van. Ő Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról beszél és az Ószövetségre hivatkozik, ami a mi hitünk fundamentuma. A mi hitünk, amely minket életünk viharaiban megtart. Csak a hit, amely a Szentíráson alapszik, képes nekünk békét ajándékozni.

Azok után, hogy Péter Jézus életéről beszél, beszél az Ő haláláról is. Beszél arról, hogy „azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda”… Isten tudta előre, mert ő előre elhatározta. Isten nem képes valamiről úgy tudni, hogy közben azt nem határozta el már előre. Ezen az eleve elrendelésen/előre elhatározáson keresztül tudja Isten, hogy mi fog történni.

Egy megfeszített Messiás botrány a zsidóknak és bolondság a nem zsidóknak. De azt is mondja, hogy az Ő szenvedése Isten akarata volt, azaz Isten által előre elhatározott volt.

Egy ember, aki Isten üdvtervét nem ismeri, rögtön megkérdezné: De miért kellett neki szenvednie? Mi egy olyan megváltót akarunk, aki egy hatalmas lovon, mint amilyen egy Pegazus, belovagolna és a történelem irányítását rögtön a kezébe venné. Miért kellene nekünk egy olyan Megváltó, akit a főpapok és a rómaiak kivégeznek és sírba fektetnek. Sőt az apostolok nem értették meg ezt és rögvest elmenekültek, mint a megsebzett állatok.

Péter így szólt: Nekünk nem lehet győzelmekben gazdag Megváltónk, mielőtt a mi bűneink kérdését nem tisztázták. Először a bűneinkből kell megváltottnak lennünk, mielőtt Isten Királysága eljön a földre. Az Ő halála a mi életünk és a Szent Szellem ajándékának feltétele. Ezt Isten már a kezdettől fogva elrendelte. Ezért mondja az Úr az Emmausi tanítványoknak: „Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? (Lk24,25). Az Ószövetségre hivatkozik! „És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.” Alaposan elmagyaráztak nekik mindent. Mondták: „Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton”. Egy meglehetősen egyoldalú beszélgetésnek kellett ennek lennie! Az ő hevülő szívük miatt felkeltek még hajnal előtt és siettek vissza Jeruzsálembe, hogy jelentsék, mi történt.

Jézusnak meg kellett halnia, hogy a bűnökért megfizessen. A megváltás a királyság előtt történik. Jóllehet Isten mindent előre elhatározott, az emberek nem mondhatták: „bűntelenek vagyunk, Isten így akarta.” Péter ezt mondta nekik: „ti bűnösök keze által keresztre szögeztétek és megöltétek”. Az eleve elrendelés nem érvénytelenítheti az elkövetett bűntettet. Isten szuverenitása és az emberi felelősség összetartozik. Ezt tanítja a Szentírás, akkor is, ha sokan ezt nem értik.

Miért jött Jézus? Az erkölcsi törvényeket megerősíteni? Aligha mondott az etikáról valami újat, ami már ne létezett volna az Ószövetségben. A Biblia egy könyv, ugyannyira az Ószövetség mint az Újszövetség Isten által inspirált, nem változik. Mózes, a próféták és az apostolok ugyanazon a nyelven beszéltek és Isten ugyanígy beszélt az Ő Fia által. Mi zsidó-keresztyén etikáról beszélünk, mert e kettő egy egységet alkot.

Miért jött el Ő? Eljött, hogy világossá tegye, hogy nekünk megváltásra van szükségünk. Ha Ő csak egy nagy példakép lett volna, az még rosszabb lenne, mintha nem jött volna el, mert, ha ő csak egy bűntelen ember volt, akkor mi még mélyebbre süllyedünk a saját bűnünkbe. A bűnről való tanítás és különösen a bűnesetről, nem túl népszerű. Volt egy adventista lelkész Kubában, aki 20 évre börtönre ítéltek, mert a bűnesetről prédikált. Az emberek nem szeretik, ha valaki a bűnökről beszél.

Ha az Úr Jézus csak úgy jött volna el, hogy nekünk elmondja, hogy mi hogyan éljünk, akkor azt kellene mondanunk: Isten óvjon engem a Hegyi Beszédtől, ha nekem Isten ítélőszéke elé kell állnom. Mi nem tudunk a Hegyi Beszéd mércéjének megfelelni.

Mondják, a legjobb út a bűnökről beszélni, ha a keresztről beszélünk. Ezzel egyet tudunk érteni, de az ember a keresztről többféleképpen is prédikálhat. Prédikálhatunk úgy, mint Isten kijelentése a bűnök bocsánatáról. Krisztus az engesztelő áldozat. A zsidók és a pogányok az Istenfiát megfeszítették, aki azért jött, hogy megváltson minket. Ez a világtörténelem legnagyobb bűntette volt.

Prédikálhatunk a keresztről mint díszítőelemről vagy mint dekorációról is. Egy kereszt, amelyet csak a nyakunkra akasztunk. Péter azonban nem így prédikált.

A 24. versben végül Péter így szólt: „De őt Isten feltámasztotta, feloldva a halálfájdalmait, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt.” Ez egy érdekes metafora. A „halál fájdalma” a görög Újszövetségben a halál szülési fájdalmait jelzi. Isten, az Atya a halál erejét visszafordította, visszafordíthatóvá tette. A Fiú munkája által vitte végbe és az Atya ezt elfogadta.

Péter ekkor a 16. zsoltárt idézte: „Mert ezt mondja róla Dávid: „Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam. Ezért örül a szívem, és ujjong a nyelvem, és még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a holtak hazájában, nem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. Megismerteted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.” Ha a zsoltáros a testi bomlástól való megszabadulásról beszél, akkor ő nyilvánvalóan nem magáról beszél – mondja Péter – hanem Dávid nagyobb fiáról, a Messiásról. Dávid sírja majdnem látótávolságban van – mondja Péter, de Jézus feltámadt és nem bomlott el.

Látjuk, hogy Péter nemcsak Isten szuverenitásáról, hanem az emberi felelősségről is egyaránt prédikált. A kettő ugyanis a Biblia tanításában összetartozik.

Józsefet testvérei eladták. József ezek után azt mondta: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.” (Gen50,20) Isten az emberi gonoszságot jóra tudja fordítani. Az emeleti teremben mondta a mi Urunk Jézus: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt.” A Biblia Isten szuverenitását és az emberek felelősségét tanítja. Néhány mondat után így szólt Péter: Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek. (ApCsel2,36)

Megmenekül, ha valaki bizalmát az Úr Jézusnak ajándékozza, aki érted és értem halt meg a kereszten. Ha még nem tetted ezt meg, akkor tedd meg most, tedd az életedet az ő kegyelmes kezébe, hogy megmenekülj, hogy tiéd legyen az örök élet! Ámen.