A Leviticus tipologiája (4)- A bűnért való áldozat Lev. 4,1-35
Admin-2017 február 28 kedd - 14:01:14 | Hozzászólás kikapcsolva



A mai témánk, amit a tipologizálás fényében vizsgálunk, a bűnért való áldozat. Először csak az első 12 verset olvassuk el, amely a felkent pap bűnével foglalkozik. Egyébként az egész fejezet a bűnáldozatnak van szentelve, legyen szó vezető ember vagy egy átlagember bűnbeeséséről. Tipológia szempontjából az első 12 versre szeretnék korlátozódni. 


Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Mondd meg Izráel fiainak: Ez történjék akkor, ha valaki nem szándékosan vétkezik az Úr valamelyik tilalma ellen, és azok közül csak egyet is áthág. Ha a fölkent pap vétkezik, és a nép vétkessé vált miatta, akkor elkövetett vétkéért mutasson be egy hibátlan bikaborjút vétekáldozatul az Úrnak.Vezesse a bikát a kijelentés sátrának a bejáratához az Úr elé, tegye kezét a bika fejére, és vágja le a bikát az Úr előtt. Azután vegyen a fölkent pap a bika véréből, és vigye be azt a kijelentés sátrába. Mártsa a pap az ujját a vérbe, és hintsen a vérből hétszer a szentély kárpitjára az Úr színe előtt. Azután kenje meg a pap a vérrel az Úr színe előtt a jó illatú illatáldozat oltárának szarvait a kijelentés sátrában, a bika vérének többi részét pedig öntse az égőáldozati oltár aljára a kijelentés sátrának bejáratánál. Vegye ki a vétekáldozati bikából az összes kövérjét, azt a kövérjét, amely a beleket borítja: mindazt a kövérjét, amely a beleken van, a két vesét, a rajtuk és a vékonyán levő kövérjét meg a májon levő hártyát, amelyet a veséknél kell lefejteni, ahogyan azt a békeáldozati marhából szokták kivenni. Füstölögtesse el azokat a pap az égőáldozati oltáron. De a bika bőrét és az egész húsát a fejével és lábszáraival együtt, meg a beleit és a ganéját, tehát a bika összes többi részét vigye ki a táboron kívül egy tiszta helyre, ahová a hamut öntik, és égesse el egy farakáson, tűzben. Ott égessék el,ahova a hamut öntik.”

Az ószövetségi teológusok a Leviticus 1-3-ig terjedő szakaszban található első három áldozatot jó illatú áldozatnak nevezik. Az égőáldozat, az ételáldozat és a békeáldozat Istennek szánt jóillatú áldozat. Ezek az áldozatok az Úr Jézust a maga tökéletességében és az Atyához való hűségében, mint típust ábrázolják. Úgy gondolom, ez egy helyes értelmezés. A bűnért való áldozat és a vétekáldozat nem jóillatú áldozat, hiszen az Úr Jézust, mint típust úgy mutatja be, aki a bűneinket hordozta. Helyettesítő áldozat, akárcsak az első három. Mindegyikben Jézus aktív és passzív engedelmessége van megjelenítve. Az aktív engedelmesség a mózesi törvények teljes beteljesedését jelenti, míg a passzív az Atya akaratához való százszázalékos alárendelést, amely a Golgotán bűnáldozatként valósult meg. Mindkét oldal fontosságát meg kell értenünk: A mózesi törvényeket helyettesként teljesen be kellett töltenie, ugyanakkor viselnie kellett a büntetést, mivel mi megszegtük a törvényt. Úgy gondolom, helyes a megállapításunk, amikor azt mondjuk, hogy az első három áldozat Jézus aktív engedelmességét, az Atya akaratához való teljes odaszánását, mint típust ábrázolja. Ugyanakkor látnunk kell, hogy a kereszten helyettünk viselte a büntetést, ezáltal megelégítette Isten igazságát.

Ami a bűnért való áldozatot illeti, valamit módosítani kell a kijelentésünkön, ugyanis ez az áldozati forma is egy bizonyos illatként száll fel Istenhez. Ha még egyszer elolvassuk a 10. verset, akkor egy szó a héber szövegben magyarázatra szorul: „…ahogyan azt a békeáldozati marhából szokták kivenni. Füstölögtesse el azokat a pap az égőáldozati oltáron.”

Bizonyos bibliafordítások az „elégetés” szót használják, viszont füstölögtetésnek kellene inkább hívni, mint a tömjén esetében. Az Ószövetségben a tömjén héber megfelelője ketoret, akitár– tömjénezni igéből származik. Tehát legkevésbé sem égetésről van szó, hanem Isten felé áramló kellemes illatról. Leginkább a kövérjéről beszélünk ebben az esetben. Az Úr Jézus áldozata, ami a bensőből fakadt, teljesen megelégítette az Atyát. A 12. versben a száráf szót használják, ami viszont tényleg égetést jelent.

A 4. fejezet első versétől egészen a Leviticus 5,13-ig tart a téma feldolgozása. Meg kell tanulnunk a Bibliát olvasni, ha eddig ezt még nem tettük meg. Bizonyos apróságokra oda kell figyelni, azért, hogy megtudjuk, hol kezdődnek és hol érnek véget az író gondolatai. A Leviticus 4,1 a következőképpen indítja: Azután így beszélt Mózeshez az Úr. A bűnért való áldozat tehát itt kezdődik. Ez a mondat a Lev. 5,14-ig nem jön elő, ahol viszont ezt olvashatjuk: Azután így beszélt Mózeshez az Úr. Ezzel elkezdődik a vétekáldozat témája.

A 4. fejezetből megtudhatjuk, hogy ez az áldozati forma különféle embercsoportokra vonatkozik. A 4,3-ban olvashatjuk: Ha a fölkent pap vétkezik…Érdekes kifejezést találhatunk itt: hákohén hámásiáh, a fölkent pap. Innen ered a messiás szó. A főpapot fölkenték, majd szolgálatba helyezték. Ő a mi Urunk Jézus Krisztus típusa, a fölkent pap.

A Leviticus 4,3-12-ig terjedő szakaszban olvashatunk a főpap bűnéről. Majd a 13. versben:

Ha Izráel egész közössége megtéved, és áthágnak csak egyet is az Úr tilalmai közül, és vétkessé válnak miatta…”

Itt a gyülekezet, illetve a nép egy részének a kollektív bűnéről van szó és az ehhez rendelt áldozatról. A 22. versben: Ha vezető ember az, aki nem szándékosan vétkezik… Egy civil vezető esetében mi a teendő, ha vétkezik. Majd nézzük meg a 27. verset: Ha közember az, aki nem szándékosan vétkezik…Megfigyelhető egyfajta osztályozás. Az instrukciók hasonlóak abból a szempontból, hogy mit tegyen az ember, viszont vannak különbségek, amibe majd szeretnék belemenni.

Csak néhány dolgot emelnék ki; ezek a bűnért való áldozat szempontjából fontosak. Beszéltünk az első három áldozati formáról, amelyek nagyon hasonlóak és az Úr Jézus szolgálatát mutatják be. Hogyan kell az áldozati állatot levágni, aminek a vérét a pap az oltárra hinti.

Ma a bűnért való áldozat jellegzetességeivel fogunk foglalkozni. Az első dolog, ami rögtön feltűnik, a 2. versben található:

Mondd meg Izráel fiainak: Ez történjék akkor, ha valaki nem szándékosan vétkezik az Úr valamelyik tilalma ellen, és azok közül csak egyet is áthág.”

Az első három áldozati típus vizsgálata közben biztosan feltűnt, hogy azok igazából nem áldozatok voltak, hanem inkább egyfajta „meghívást”, bátorítást jelentettek a nép számára. Nem kellett égőáldozatot, ételáldozatot és békeáldozatot hozni. Most viszont egy parancsról van szó:

„…ha valaki nem szándékosan vétkezik az Úr valamelyik tilalma ellen, és azok közül csak egyet is áthág. Ha a fölkent pap vétkezik, és a nép vétkessé vált miatta, akkor elkövetett vétkéért mutasson be egy hibátlan bikaborjút vétekáldozatul az Úrnak.”

Parancs azok számára, akik vétkeztek. Ha valaki tudatában van annak, hogy vétkezett, áldozatot kell vinnie. Ami feltűnik, hogy itt a megbékélésről van szó. Ugyanez található a vétekáldozatnál is, egy jelentős különbséggel. Amit hangsúlyozni szeretnék, hogy maga a bűn nincs a középpontban. „Ha valaki nem szándékosan vétkezik az Úr valamelyik tilalma ellen, és azok közül csak egyet is áthág…”Egy olyan bűnről van itt szó, amit az illető tévedésből vagy véletlenül követett el. Tévútra lépett, ami távol vitte az Úrtól. Nem szándékos bűnökről beszélünk. Vannak viszont olyan bűnök, amelyeket akkor követünk el, ha távol vagyunk Istentől.

Mi van azokkal a bűnökkel, amelyek szándékosak? Amikor azt mondom: Tudom, hogy bűn és mégis elkövetem. Az ilyen típusú bűnre az Ószövetségben nincs áldozat. Ha valaki ekképpen vétkezett, Izráel közösségéből ki lett taszítva. A szándékos, akaratlagos bűnre nem volt áldozat. A bűnért való áldozat másfajta bűnökre van. Mi történik akkor, ha valaki szándékosan vétkezik? Mit tehet az illető? Ami ilyen esetben többször előfordult az Ószövetségben, hogy a vétkes odamenekült az égőáldozati oltárhoz, megkapaszkodott a szarvakban és kegyelemért kiáltott, ugyanis a leviták rendje szerint nem számolhatott az áldozattal. Isten ki akarja hangsúlyozni az ilyen típusú bűnök félelmetes mivoltát. Tudom, hogy bűn, ennek ellenére megteszem. Bárkivel előfordulhat, bármilyen életkorban, mégis a legjobb példa, amikor fiatal hívő hitetlennel házasodik össze. A Biblia azt mondja, ne legyetek hitetlenekkel felemás igában. Aztán egyszer csak szerelmes lesz az ember, majd közli: Összeházasodunk és Isten meg csináljon azt, amit akar. Vegyük komolyan, hiszen szándékos bűnről van szó és Isten ezt a trónja elleni támadásnak veszi. Idősebb emberek is vétkezhetnek szándékosan. Isten hatalmas kegyelméből megbocsáthatja, viszont legyen ez számunkra egy figyelmeztetés.

Mire figyeljünk még? Ha a fölkent pap vétkezik, és a nép vétkessé vált miatta… A főpap a nép képviselője, kapcsolatban vannak egymással. A főpapot Isten jelölte ki, hogy legyen a nép képviselője. Ha a pap vétkezett, a nép is vétkezett. Igen világosan és tisztán láthatjuk, hogy Isten rendjében Izráel népére vonatkozóan a helyettesítés fogalma, a képviselet központi szerepet töltött be! A Bibliában nagyon sok olyan személyt találunk, akik helyettesek, valaminek a képviselői. E fogalom nélkül egyáltalán nem lehet megérteni a Bibliát. Például amikor Ádám vétkezett, az egész emberiséget a bűnbe rántotta. Krisztus engedelmessége pedig megigazítja azokat az embereket, akik neki engedelmesek. Ez egy meghatározó fogalom a Bibliában és a már említett igehelyünk - Ha a fölkent pap vétkezik, és a nép vétkessé vált miatta… - csak egy példa erre nézve.

Mit kell tennie a papnak? Mutasson be egy hibátlan bikaborjút vétekáldozatul az Úrnak. Vezesse a bikát a kijelentés sátrának a bejáratához az Úr elé, tegye kezét a bika fejére… Mi ennek a jelentése? Az Úr úgy rendelte, hogy a bika töltse be a pap helyét. A bika lett a felkent pap és a nép helyettesítője. Van egy igeszakasz, a Numerikusz 8,10-12-ig terjedő részben, ahol a kézrátétel tulajdonképpen nem a bűnök átadását jelképezi, hanem egy helyettesítő áldozat elrendelését.

A harmadik dolog, amit figyelembe kell venni, hogy egy hibátlan bikaborjút kellett vétekáldozatul vinni. Érdekességképpen vessük össze más csoportokkal, például a 13. verssel: Ha Izrael egész közössége téved meg és tesz meg tudatlanságból valamit, ami az Úr tilalma ellen van…mutasson be bűnéért egy fiatal bikát.Vagy nézzük a 22. verset: Ha fejedelem követ el bűnt és tesz meg tudatlanságból valami olyasmit, amit az Úr törvénye tilt … akkor vigyen egy hibátlan kecskebakot áldozati ajándékul az Úrnak.27.vers: Ha a föld népe közül követ el valaki tudatlanságból bűnt … mutasson be egy hibátlan nősténykecskét. Tehát ebben az esetben egy nősténykecske iselegendő lehet.

Remélem, a gyülekezet nőtagjai nem veszik rossz néven, vagy nem értik félre, de itt egy hierarchiáról van szó. A nép körében található rangsor az áldozatoknál is megmutatkozik. Természetesen a mezőgazdaság értékeit képletesen át lehet ültetni keresztyén gyülekezetre, viszont amikor Mózes a könyveit írta, a bika értékesebb volt, mint a tehén. Hogy miért, azt nem tudom megmondani; sosem foglalkoztam álattenyészéssel. Valószínűleg a bikát be lehetett fogni munkára. Manapság a tehén becsesebb, mint a bika, de akkoriban ez másképp volt. A kecske olcsóbb volt, mint a szarvasmarha, és tudjuk, hogy a szegények madarat is áldozhattak. Erről az 5. fejezet ad felvilágosítást. A hibátlan bika természetesen az Úr Jézus képe, aki bűntelen és makulátlan volt.

Az 5-6. versben a következőt olvashatjuk:

Azután vegyen a fölkent pap a bika véréből, és vigye be azt a kijelentés sátrába. Mártsa a pap az ujját a vérbe, és hintsen a vérből hétszer a szentély kárpitjára az Úr színe előtt.”

Ez a bika Jézus Krisztus tökéletes természetének a képviselője, mégis van egy különbség. A bűnért való áldozat más, mint a többi áldozat, különösen, ha megnézzük, mi történik a vérrel és az állat tetemével. „Azután vegyen a fölkent pap a bika véréből, és vigye be azt a kijelentés sátrába. Mártsa a pap az ujját a vérbe, és hintsen a vérből hétszer a szentély kárpitjára az Úr színe előtt.”

Ez az első alkalom, hogy ilyet olvasunk és összefüggésben is áll a bűnért való áldozattal. A papnak hétszer kell a vérből a szentély kárpitjára hinteni. Tudjuk, hogy a Szent Sátor, illetve a Templom több részből állt. Az előtérben volt a bronzoltár az égőáldozatok számára és a szintén bronzból készült mosakodómedence, amiben a pap a templomi szolgálat előtt megmosta a kezét és a lábát. Amikor a Szentélybe belépett, itt újabb két részt találhatott. A Szentélyben állt a gyertyatartó, a szent kenyerek asztala és az illatáldozati oltár. Az itt található kárpitra utal az igehelyünk, a második kárpitra, amire a papnak hétszer kellett hintenie a vérből. Ez a kárpit elválasztotta a Szentélyt a Szentek Szentjétől. A Szentek Szentjében volt a Szövetségláda a Tízparancsolat kőtábláival, a fedelén pedig két kerub.

Ha tehát a pap nem szándékosan vétkezett, be kellett mennie a Szentélybe, és a vérből hinteni arra a kárpitra, ami a Szentélyt elválasztotta a Szentek Szentjétől. A főpap évente csak egyszer, Jom Kippurkor - az engesztelés napján - mehetett be a Szentek Szentjébe. Egyébként csak a Szentélybe lehetett bejárása és ott kellett a vérből a kárpitra hinteni. Mindez Isten és a pap kapcsolatának a jelképe. Hasém (Isten), aki a Szentek Szentjében lakozott és a pap, aki őt nem láthatta.

Majd azt is olvashatjuk, hogy azután kenje meg a pap a vérrel az Úr színe előtt a jó illatú illatáldozat oltárának szarvait. Ez az jelenti, hogy az illatáldozati oltárra kellett a vérből kennie. Az illatáldozati oltár illata sokmindent jelképezhet, egyben azonban biztosak lehetünk: Isten közösségét az Ő népével, Izráellel. Ez egy figyelemreméltó különbség a többi áldozathoz képest, hiszen itt bűnért való áldozatról van szó. Mi a jelentése? Többek között az, hogy vér által közeledhetünk az imáinkban Istenhez. A bűn az, ami elválasztja az embert Istentől és szükségszerű volt ezt a kapcsolatot helyreállítani. Ehhez pedig vérre volt szükség. Nagy benyomást keltő képpel ábrázolja azt a tényt, hogy a bűn megszakítja az Istennel való kapcsolatunkat. Ne felejtsük el, hogy itt Isten gyermekeiről, Isten családjáról van szó. Szellemi igazságokat tár elénk. Izráel Isten népe, akivel az Úr szövetséget kötött. Véráldozat által lettek kivezetve Egyiptomból. Miután viszont vétkeztek, Istennel megszűnt a kapcsolatuk. Ehhez kellett az áldozat, és ezért kellett az áldozatnak, azaz a helyettesnek a vérét a kárpitra hinteni. Majd a vérrel meg kellett kenni az illatáldozati oltár szarvait, hogy Isten igazsága és szentsége megelégülést kapjon és az ima, illetve a közösség újra helyreálljon. Csodálatos képe ez az Úr Jézus szolgálatának.

Most mindezeket vonatkoztassuk magunkra, akik az újszövetségi időkben élünk. Mi történik, ha vétkezünk? Mi a jelentősége számunkra? Először is, ha valami bűnt követünk el, megtörik/megromlik az Úrral a kapcsolatunk. Fennmarad ugyan a viszonyunk, hiszen az Úrhoz tartozunk és ez a hovatartozás soha nem tűnhet el, viszont a bűn megzavarja a szövetségünket. Hasonlítható az apa-gyermek kapcsolatához. A rokoni kapcsolat mindig is megmarad, ezen nem lehet változtatni. A gyerek nagykorában megváltoztathatja a nevét, mindenféle gonosz dolgokat elkövethet, viszont mindig az apja gyermeke marad. Előfordulhat, hogy a családon belüli kapcsolatban támadhat valamiféle zavar. Mit tehet ilyenkor az ember? Megszüntethető a viszály, ha a gyerek belátja, hogy hibázott, esetleg az apa ismeri be a tévedését, mert a gyermeke viselkedését rosszul mérte fel. Miután hitre jutottunk az Úr Jézusban, ez a családi hovatartozás soha nem szűnik meg, viszont a bűn megzavarja a kapcsolatunkat.

A 6. vers leírja, mit kell tenni, amikor egy pap vétkezik. A 30. versből megtudhatjuk, mi a teendő, ha a nép körében követ el valaki bűnt. Az utasítások különbözőek.

Mártsa a pap az ujját a vérbe, és hintsen a vérből hétszer a szentély kárpitjára az Úr színe előtt. Azután kenje meg a pap a vérrel az Úr színe előtt a jó illatú illatáldozat oltárának szarvait a kijelentés sátrában, a bika vérének többi részét pedig öntse az égőáldozati oltár aljára a kijelentés sátrának bejáratánál.”(Lev. 4,6-7)

Ha egy átlagember követ el bűnt, akkor a pap pedig vegyen ujjával a vérből, és kenje meg az égőáldozati oltár szarvait, a többi vért pedig öntse az oltár aljára(30). Ez az oltár a Szent Sátor bejáratánál állt. Miért volt ez a különbség? A közembereknek nem volt bejárásuk a Szentélybe. Ők csak az égőáldozati oltárig jutottak el, ezért kellett a vért az oltár aljára önteni. Az Ószövetségben korlátozva volt a Szentélybe való bemenetel. Ez az igeszakasz is erről tanúskodik.



Miért nem elegendő az állat levágása? Miért kellett a vért még bevinni a Szentélybe? Az állat megölése nem jelképezheti Krisztus halálát? Mindannyian szellemi halottak vagyunk, bűnben születtünk és fizikailag is meghalunk, hacsak korábban vissza nem jön az Úr és hitben talál itt minket a földön. Van szellemi, és van fizikai halál. Amikor az Úr Jézus azt kiáltotta a Golgotán –Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem? – meghalt szellemi értelemben, hiszen az Atyától elválasztatott, és fizikailag is meghalt. Az állat megölése a fizikai halál jelképe, a vérnek a Szentélybe való bevitele pedig a szellemi halál előképe. Érdekes képe ez annak, hogy az Úr Jézus nem csak fizikai, hanem szellemi értelemben is meghalt értünk helyettes áldozatként.



A 10. versben van még valami figyelemreméltó. Az állat kövérjéről beszél, amit el kell távolítani, majd azt mondja, hogy füstölögtesse el azokat a pap az égőáldozati oltáron. Mint ahogy korábban olvastuk, jóillatú illatáldozat volt ez az Úrnak. A belek, az állat belső részei a belső ember legmélyebb érzéseit mutatják. Az Úr Jézus jelképes ábrázolása is megtalálható itt, aki odaadta magát bűnért való áldozatként, mindezzel engedelmeskedvén az Atyának, teljes odaszánásban. Mindezt helyettünk tette.



A 12. versben olvashatjuk a hatodik dolgot a bűnért való áldozatról. Az állat tetemét a táboron kívül egy tiszta helyre kellett vinni és ott elégetni. Nyilvánvalóan az állatot nem a táborban, a nép körében kellett megsemmisíteni. Miért? A szó, amit erre használnak – mint ahogy már említettem – száráf, ami égetést, totális elpusztítást jelent. Ez az ítélet képe. Az állati tetem elégetése jelképezi Istennek mindazt az ítéletét és átkát, amit értünk hordozott. Tudjuk, ha Izráelben valaki leprás lett, elűzték a táborból és nem lehetett közössége Izráel népével. „A táboron kívül” jelentése nem más, mint Istennel és az Ő népével való megszakadt kapcsolat. Értjük ennek az újszövetségi jelentését?



A Ján.19,17-ben a következőt olvashatjuk:



Ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek.”



Az Urat, aki a mi bűneinkért áldoztatott fel, kivezették a városból, nem halhatott meg Jeruzsálemben. A bűnáldozatnak a városon kívül kellett meghalnia, hiszen Isten átka alatt állt. Az Urunk, mint bűnért való áldozat, a városon kívül szenvedett.



A Zsid.13,11-12 még érthetőbben elmondja:



Mert amely állatok vérét a főpap a szentélybe beviszi a bűnért, azoknak testét elégetik a táboron kívül. Ezért Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által.”



Ő a te bűneidért és az én bűneimért áldoztatott fel.



Végezetül még valami. … a táboron kívül egy tiszta helyre … Noha bűnáldozatról van szó, ami valahol egy utálatos dolog, mégis a hús áldozati hús és ezáltal szent. A bűnáldozatot a papokhoz vitték, és az az ember, aki az áldozatot vitte, az Ószövetségben nem volt közösségben Istennel. Az ószövetségi leviták rendje szerint egyetlen ember sem lehetett Istennel személyes kapcsolatban. Ez csak úgy lehetséges, miután Jézus a Golgotán feláldoztatott a bűneinkért.



Még egy utolsó gondolat. Egyetlen izraelita sem kérte soha Istent, hogy hozzon létre egy áldozati rendszert, azért, hogy ő közösségben lehessen Istennel. A kezdeményezés mindig Istennél volt. Isten egyfolytában gondoskodott arról, hogy az ember találhasson egy olyan utat, ahol az Istennel való közösségét helyre tudja hozni. A Biblia összes igazsága csak az Úr kegyelméből ér el minket. Amen.