Illés élete (5) – avagy egy ember, aki hozzánk hasonló - Isten szelíd gondoskodása: 1. Kir.19,1-18
Admin-2016 november 28 hétfő - 17:20:42 | Hozzászólás kikapcsolva

Lapozzuk most fel az 1. Kir. 19. fejezetét. 

Az előző részekből megtudtuk, hogy Illés elment Aháb királyhoz és közölte vele, hogy nagy szárazság várható. Majd Isten megparancsolta a prófétának, hogy rejtőzzön el a Kerit-patak mellett, ahol a hollók gondoskodtak róla. Ezek után Isten a Szidónhoz tartozó Sareptába vezette egy özvegyasszonyhoz, ahol Illés életre keltette a asszony fiát. Végezetül arról a drámai eseményről olvastunk, amikor a próféta találkozott a Kármel hegyén Ahábbal és a Baál papokkal. 

Nézzük a történet folytatását. A 18. fejezet végén olvastuk, hogy Illés Aháb elől Jezréelbe futott, ahol a palota állt. 

Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés? Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. Ekkor azt mondta neki az Úr: Menj, kelj ismét útra a pusztán át Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. Azután Jéhút, Nimsí fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává magad helyett! És aki majd megmenekül Hazáélkardjától, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg. De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg őt.” (1. Kir.19,1-18) 


Ezzel eljutottunk Illés életéről szóló sorozatunk 5. részéhez; a mai tanulmányunknak pedig a következő címet adtam: Hozzánk hasonló ember – Isten gyengéd gondoskodása.

A 19. fejezet tele van meglepetésekkel. Az a próféta, aki drámai győzelmet aratott a Baál próféták felett, majd Aháb elől Jezréelbe futott, most egy Jezábel nevű nő elől kénytelen menekülni. Egy könyvkritikában olvastam egyszer gyerekek írásait arra vonatkozóan, hogy mit gondolnak Istenről. Az egyik különösen vicces volt. Egy fiúcska a következőket írta:

Kedves Isten! Olvastam a könyved. Nagyon tetszett és egyszer én is szeretnék hasonló történetekről szóló könyvet írni. Honnan veszed az ötleteket? Sok szeretettel, Markus.”

A 18. fejezet olvasása közben tényleg felmerül bennünk a kérdés, hogy Isten honnan veszi ezeket az ötleteket? Nos, ez egy történelmi dokumentum, ami a valós életbőlmerít.Biztos mindenki átélt már csodálatos, meglepetésszerű eseményeket. A 19. fejezet további meglepetésekkel szolgál; ezekkel szeretnénk most foglalkozni.

A próféta frusztrációját a körülményei idézték elő. Nem Isten ítéletétől kellett tartania, sokkal inkább az aggasztotta, hogy Isten mennyire halvány módon gondoskodik az életéről. A 19. fejezetben három kép tárul elénk. Az első, az emberi csalódottság képe az 1-4-ig versekben található. Ne felejtsük el, hogy Illés Isten különleges embere volt: erős férfi, az ima embere. A Bibliában gyakran példaként állítják elénk, különösen a Jakab 5,17-ben:

Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott…”

Most a 19. fejezetben egy félős ember benyomását kelti, aki bepánikolt és retteg Jezábeltől. Illést hatalmas kedélyingadozások jellemezték: egyszer fent volt, máskor pedig teljesen padlót fogott. A 18. fejezetben, amikor a Baál papok felett csodálatos győzelmet aratott, úgy nézett ki, mintha a király kegyeit elnyerte volna. Miután Aháb visszatért Jezréelbe, történt valami, amit egy férfinak sosem kellene megtennie: Mindent elmesélt a feleségének. Aháb elmesélte Jezábelnek, mit tett Illés a Baál papokkal. Pontosan mit is mondott neki? Azokról a dolgokról számolt be, amit Illés tett, nem pedig Isten cselekedeteiről. Illésről beszélt, nem Istenről. Nem azt mondta, hogy azok a próféták, akik meghaltak, hamis próféták voltak, hanem csak megölt prófétákról beszélt. Nem tudjuk, hogyan zajlott le Aháb és a felesége Jessy találkozója, mi minden történhetett. Talán teljes lelkesedéssel közölhette Aháb Jezábellel: Várj csak egy kicsit, mert szeretném elmesélni, mi zajlott a Kármel hegyén. Azt hiszem, a prófétáidat nem fogod olyan nagyra értékelni, ha meghallod a következő sztorit.

Ahogy Jezábelt ismerte, igencsak óvatosan kellett előadnia a történetét.

J: Mi történt nyugaton? Biztos sikerrel jártál, ugyanis esett az eső.

A: Nem minden volt olyan jó.

J: Hogyhogy? Mindent harapófogóval kell kihúzni belőled?

A: Szerintem nem fogsz repesni az örömtől, ha elmesélem.

J: Mire gondolsz?

A: Tudd meg, hogy egyáltalán nem fogsz örülni.

J: Mesélj csak! Mi történt a prófétáimmal?

A: Tehát úgy történt…

El lehet képzelni, Jezábel milyen arcot vághatott, amikor Aháb elmesélte neki, hogyan mosta el a víz a tengerbe a próféták hulláit. Mindannyiukat Illés ölette meg. Ezek után Jezábelt majd szétvetette a düh: Nem fogom hagyni, hogy egy ódivatú, régimódi vallás fanatikus, fundamentalista prédikátora megölje a prófétáimat! Hívatott egy követet, akinek a következő üzenetet kellett átadnia Illésnek: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt, akiket a víz bemosott a tengerbe. A követ sietett Illéshez, akit a népszerűsége miatt nem volt nehéz megtalálnia. Népszerűségét az esőnek és a Baál próféták felett aratott győzelemnek köszönhette.

Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt. Felmerül bennem a kérdés, hogy Jezábel Illést tényleg meg akarta ölni vagy csak megfenyegette. Ha valóban meg akarta volna ölni, akkor nem küldött volna hozzá követet. Valószínűleg írásbeli fenyegetésről lehetett szó. Ha meg akarta volna ölni, akkor lándzsával felfegyverzett embert kellett volna küldenie. Egy népszerű próféta meggyilkolása igencsak oktalan cselekedet lett volna. Jezábel boszorkány volt ugyan, viszont igen okos. Több esze volt, mint a férjének.

Egy köztes megjegyzés: A hitet nem csodák idézik elő, hanem Isten szava. Aháb szemtanúja volt a csodának, de sem ő, sem Jezábel nem fordultak Istenhez. Nem segítenek ott a csodák, ahol nem Isten a szívek mozgatórugója.

A követ átadja az üzenetet. Hogyan reagál erre a nagy próféta? Állt már szemtől szembe Aháb királlyal, amikor is közölte, hogy nem fog esni, csak az ő, mármint a próféta, parancsára. Majd a Kármel-hegyén az egész nép előtt tett csodát, végezetül megölette a Baál prófétákat. Az ember elvárta volna, hogy Jezábel fenyegetésén csak nevessen. Viszont mit tett?

Illés amikor ezt látta, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét.”

Egyszerűen elfutott. Menekült. Lapozzuk fel újra a 17. fejezetet, ahol a következőket olvashatjuk:

A Gileádban lakó tisbei Illés ezt mondta Ahábnak: Az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, amíg én azt nem mondom.”

Illés úgy látta magát, mintha az élő Isten előtt állna, és valóban ott állt. A 17,2-ben ezt olvassuk: Ezután így szólt hozzá az Úr igéje. Majd a 17,8-ban: Ekkor így szólt hozzá az Úr igéje: Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába. Nézzük a 18,1-et: Hosszú idő múlva, a harmadik esztendőben így szólt az Úr igéje Illéshez: Eredj, jelenj meg Ahábnál, mert esőt akarok adni a földre! 

Ezek után viszont nem olvasunk az Úr szaváról. Illés nem várt Isten utasítására, hanem elrohant. Ha valaki nem vár Isten útmutatására, biztos lehet abban, hogy Isten akaratát semmibe veszi.

Alkalmazhatjuk magunkra nézve ezt a szövegrészt? Ha hívőként új életet kaptam, és a Szent Szellem által megtapasztaltam Isten erejét és vezetését, akkor figyelnem kell arra, hogy Isten akaratában maradjak.

Hogyan vándorolt Izráel népe a pusztában? Isten nappal felhőoszlopot, éjjel tűzoszlopot adott, ezeket kellett követniük. Használati utasítással is ellátta őket: Amennyiben ezek az oszlopok haladnak, követniük kell, viszont ha egy helyben állnak, akkor a táborban kell maradniuk. Ha tovább mentek volna, miután a tűzoszlop már nem mozdult, bizony a sötétben bóklásztak volna. Viszont akkor is sötétségben lettek volna, ha a tűzoszlop elindulása után ők még mindig a táborban pihennek. Ha napokig vagy akár hetekig nem mozdultak az oszlopok, ők sem mehettek tovább.

Ugyanez érvényes a hívőkre is. A világosság megmutatja, hol tartózkodjunk. Amikor Isten el akar bennünket vezetni egy helyre, mi viszont még maradunk, hamarosan szellemi sötétségben találjuk magunkat. Illés hibázott: nem várt Isten hangjára.

Nincs abban semmi rossz, ha valaki fél, és az sem baj, ha egy nő a félelem tárgya. A férfiak ezt megtanulták. Mit kellett volna tennie Illésnek? Istenhez kellett volna fordulnia, ő viszont másképp cselekedett: felkerekedett és ment, hogy mentse az életét. Biztos azt kívánta, mint a zsoltáros: Ezért így szóltam: Miért is nincs szárnyam, mint a galambnak, hogy elrepülhetnék, és nyugton lehetnék? (Zsolt.55,7)

Illés elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta. Nem emlékeztet ez a történet bennünket Péterre? Mikor Péter a vízen odafutott Jézushoz, hirtelen észrevette a hullámokat, ezzel a tekintetét már le is vette az Úrról és elkezdett süllyedni.

Illés számára ez egy maratoni futás volt: északról menekült délre, Júda vidékére, Beérsebába, távol attól az Izráeltől, ahol Aháb és Jezábel uralkodott. Beérsebában hagyta a szolgáját. Viszont Júdában sem volt biztonságban, hiszen ott az a Jósafát uralkodott, akinek a fia Akháb király és felesége Jezabel leányát vette feleségül.

Ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá.”

Egy ilyen bokor 3 méter magasra is megnőhet, fehér virágai vannak és jó árnyékot ad. Illés nagyon fáradt volt, lefeküdt a bokor alá, imádkozott és így szólt: Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!  Meg kellett volna kérdezni: Ugyan Illés! Ki mondta, hogy jobb vagy, mint atyáid? Azt gondolta tehát, hogy Ő Isten kezében egy különleges eszköz?

Illés teljesen levert volt, jártányi ereje sem maradt. Szomorú volt és elégedetlen saját magával. Érezte a magában rejlő ellentmondást: egyfelől mentette az életét, amikor a halál elől futott, most pedig meg akart halni. Amikor az ember nincs közösségben Istennel, az ellentmondások csalódottsághoz, frusztrációhoz vezethetnek.

Neked is volt már hasonló érzésed? Kívántál valamit, később pedig az ellenkezőjét akartad, csak azért, mert boldogtalan voltál? A frusztráció arra az emberre jellemző, aki nincs közösségben Istennel. Most a próféta a rekettyebokor alatt fekszik. Egy ilyen helyzetben mit kellene tennie Istennek? Képzeletünkben megjelenik a próféta megfegyelmezése, például éheztetése, addig, amíg észhez nem tér. Isten azonban nem így cselekszik, ami ebben a fejezetben a második váratlan dolog. Az első meglepetés, hogy a próféta úgy viselkedik, ahogy, a második meglepetés pedig Isten reakciója: úgy reagál, ahogy. Olvassuk tovább a történetet:

Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt.”

Valószínűleg nagy forróság és csend uralkodott a pusztában.

De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél!”

Illés, elkészült az étel, egyél!

Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt.”

Csodálatos kép tárul itt elénk Isten gondoskodásáról. Illés Isten embere volt, aki nem éppen Isten akaratát követte, buta kívánságával saját maga halálát szerette volna, viszont imádkozott. Igaz, hogy engedetlen, de hívő emberről van szó, aki nem hagyta el az imádkozást. Olyan, mit egy Isten felé forduló hervadt virág. Buta, ellentmondásos ima hagyja el a száját, de Istenhez intézi szavait. Támogatást kap a mennyből. Egy angyal érkezik, aki gondoskodik róla: kenyeret és vizet hoz. Az emberek hitetlensége az angyalvilágra is kiterjed. Az emberek korábban hittek az angyalokban. A Biblia az Ószövetségben és az Újszövetségben is gyakran megemlíti az angyalok szolgálatát: angyalok vezették ki Lótot Sodoma városából, angyal szabadította ki Dánielt az oroszlánok barlangjából és Pétert is angyal mentette ki a börtönből. A bibliai időkben az angyalok igen aktívan tevékenykedtek a hívők körében. Manapság már nem látunk angyalokat, viszont a Zsid. 1,14-ben a következőt olvashatjuk:

Vajon ezek nem mind szolgáló lelkek? Azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget.”

Meg vagyok győződve, hogy manapságsok angyal van a hívők szolgálatára, anélkül, hogy erről tudomásunk lenne. Talán olyan angyalok, akik valamilyen bajtól, szerencsétlenségtől már egyszer megóvtak minket. Amennyiben igaz az, hogy a Biblia Isten szava, akkor az is igaz, hogy angyalok szolgálnak nekünk. Nem tudom, de lehetségesnek tartom, hogy létezik személyes védőangyal. Jó tudni, hogy a mennyei Atyánk gondoskodik rólunk. Térjünk vissza a prófétához:

Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt.”

El tudom képzelni,hogy végig aludta az éjszakát.

Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted!”

Újra étel volt előtte.

Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig.”

Nemcsak Isten hozzájárulását kapta meg, hanem az „isteni eledel” által az erőt is ahhoz, hogy 40 nap és 40 éjjel vándoroljon a Sínai-pusztában Hóreb hegyéig.Miért a Hórebig ment, nem tudjuk megmondani. Biztos Isten vezetése volt, hogy a nagy hithős pont ahhoz a hegyhez ment, ahol annak idején Mózes megkapta a törvényt. Számomra az Exodus 33-34 fejezetei nagy jelentőséggel bírnak, hiszen ez volt az esküvői Igénk. Isten megígérte a népnek, hogy velük együtt halad, Mózes pedig a következőképpen reagált:

Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!” (Ex. 33,15)

Majd ezt mondta Mózes az Úrnak:

Mutasd meg nekem dicsőségedet!”

Isten válaszolt:

Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, …Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára!”

Ott élte át Mózes csodálatos módon, amikor Isten látható alakban megjelent. Olvassuk az Exodus 34,5-7-ig terjedő szakaszát: 

Ekkor leszállt felhőben az Úr. Mózes pedig odaállt mellé, és segítségül hívta az Úr nevét. Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait is három, sőt négy nemzedéken át.”

Illés ugyanarra a helyre vezettetett, ahol Hásém (Jahve), az Isten megjelent Mózesnek és kinyilatkoztatta magát. A próféta hasonló találkozást él át, mint annak idején Mózes.

Illés nevének a jelentése: Az én Istenem Jahve. Ő a ítélet prófétája és azt remélte, hogy megtérésre bírja a népet. Szárazságot hirdetett, feltámasztotta az özvegyasszony fiát, majd a Kármel-hegyén Isten tüzével átélte a nagy csodát és az összes Baál prófétát kivégeztette. Ezek után azt remélte, most a nép már tényleg odafordul Istenhez. A győzelem biztos volt. Amikor azonban Jezábel és a nép nem reagált, azt mondta:

Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!”

A nagy ébredés nem érkezett meg. A prófétát egy láthatatlan kéz visszavitte arra a helyre, ahol a törvény adatott. Olyasvalamit élt át, amit mindenképpen meg kellett tapasztalnia, miszerint Isten nem jelek és csodák által működik, hanem másfajta eszközöket használ, hogy hatást gyakoroljon. A 9. versben olvassuk:

Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát.”

Valószínűleg az a barlang lehetett, ahol Mózesnek megjelent Isten. Itt kellett Illésnek megtanulnia, hogy a csodák ugyan ámulatba ejtik az embereket, de nem képesek őket megmenteni.

Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje…”

Mit is mondhatott neki Isten?

Mit csinálsz itt, Illés?” 

Illés Isten szolgája volt, a neve: Az én Istenem Jahve. Mit csinálsz itt a pusztában, egy barlangban? Nos, a próféta azt mondta, amit mi is gyakran teszünk: mentegetőzünk.

Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni.”

A védekezés, a lemondás és az elkeseredettség szavai ezek. Azzal védekezik, hogy egyedül én maradtam meg. Istenem! Ennek nem lett volna szabad megtörténnie!

Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé!”

Majd Isten szavak és tettek által szól hozzá. Illés csodák és szavak segítségével tanította a népet, most azonban egy továbbképzésen kellett részt vennie. Ott állt a barlangban és látta:

És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt.”

A hegy csak kövekből, szikladarabokból állt és kb. 300 m magas lehetett. Erősebb orkán volt, mint „Lothar”, ami 1999-ben végigsöpört egész Nyugat- és Közép-Európán. Rövid szünet után földrengés következett, a felszín alatt lévő kőzetlemezek mozgásba lendültek és Illés megijedt. A következőt olvashatjuk:

De az Úr nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.”(1.Kir.19, 11-12)

A héber szöveg alapján „nem hallható hangnak” lehetne fordítani, tehát egy olyan hangról van szó, amit Illésen kívül senki más nem volt képes meghallani. Mit akart Isten ezzel Illésnek üzenni? Isten mondott valamit Illésnek, aki a hang hallatán palástjával eltakarta az arcát. Tudatában volt annak, hogy Isten előtt áll. Majd Illés kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? Milyen jelentést hordozott Illés számára ez a nem hallható hang? Mózesnek ugyanezen a helyen jelent meg az Úr. Ott értette meg, hogy Isten elsősorban nem a törvény Istene, hanem a kegyelemé. Isten a törvény által szólt, azért, hogy ily módon terelje az embereket a kegyelem felé. Az Ap. Csel. 16-ban olvashatunk egy földrengésről, ahol is a filippibeli börtönőr így kiáltott:

Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?”

Nem a földrengéstől rettent meg a börtönőr, hanem ez az esemény vezette őt ahhoz a ponthoz, amikor is kegyelmet kért.

Mit tanult meg Illés? Tudjuk, hogy Illés szava szárazságot eredményezett, feltámasztotta az özvegyasszony fiát és a Kármel-hegyén is csodát vitt véghez. Viszont Isten nem volt ott ezekben a csodákban. A csodák Izráel felrázásához voltak szükségesek, nem a megtéréshez. Végezetül az ember szívében megszólaló halk, szelíd hang a mozgatórugó. Talán arra akarta Isten Illést tanítani, hogy nem a hatalmas, szenzációs csodák és tettek azok, amelyek egy embert megtérésre késztetnek. Nem a csodák munkálják ki Izráel szívében az istenhitet. Ami egyedül számít: Isten munkálkodása az emberi szívekben. Ha ez így van, akkor az Újszövetségre és napjainkra is vonatkozik. Isten nem bámulatos eseményeken keresztül működik, hanem a Szellemén és a szaván keresztül. Úgy gondolom, mindezt Illésnek meg kellett tanulnia. Illés azt hitte, hogy Isten a csodák által gyakorol hatást Izráel szívére, viszont tudomásul kellett vennie, hogy ez nem így van. Isten az Ő szaván/Igéjén, azaz az Úr Jézuson keresztül munkálkodik, illetve a Szent Szellem által, aki kijelenti az Igét. Ez változtatja meg az embert. Ezért nincsenek nagy csodák, ezért nincs ma szükség nyelveken szólásra, illetve halottak feltámadására. Nem a vihar, hanem a viharban rejlő Jézus az, aki mondja: Én vagyok! Illésnek ezt is meg kellett tanulnia.

Gyakran annyira elfoglaltak vagyunk, hogy a világ zajában nem halljuk meg Isten hangját. Isten azt mondja a Zak. 4,6-ban:

 „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én szellememmel! – mondja a Seregek Ura.” 

Illés próféta volt és meg kellett tanulnia ezt a leckét, mi pedig, akik hozzá hasonlóak vagyunk, nekünk is okulnunk kell.

A szakaszunk végén Isten megkérdezi:

Mit csinálsz itt, Illés?”

Ő mentegetőzik, majd Isten kiadja neki a parancsot:

Menj, ismét Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. Azután Jéhút, Nimsí fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává magad helyett!”

Volt 7000 próféta, akik nem hajtottak térdet a Baál előtt. Általuk is munkálkodott Isten. Illés utolsó feladata volt, hogy Izráel számára új fejezetet nyisson. A szolgálata ezzel itt véget ért. Isten egyszer leváltja a szolgáit, akiknek tovább kell adniuk a stafétabotot. Illésnek fel kellett kennie Elizeust és az az Illés, aki annyira meg akart halni, végülis nem halt meg, hiszen elragadtatott.

Végezetül a tanultakat 3 pontban tudnám összefoglalni:

  1. Az az ember, aki lemond az isteni vezetésről, gyenge. Igazán erősek és érett keresztyének az Úrban lehetünk, ha azonban nem figyelünk a vezetésre, mindez bukáshoz és összeomláshoz vezet. Amennyiben nem halljuk meg Isten hangját, zsákutcába jutunk.
  2. Isten szeretetteljesen és gyengéden törődik az övéivel. Minden félelmünkben és szorongásunkban Isten szeretete megtérésre akar minket vezetni.
  3. A csendes, szinte nem is hallható isteni hang szemben áll a csodákkal és a természeti erőkkel. Isten a szava által és a Szent Szellemen keresztül szól. Isten nem a szélben, nem is a földrengésben vagy a tűzben található, hanem Krisztusban.
Sokat kell még tanulnunk, hogyan járjunk Szellemben napról napra és mit jelent a felhőoszlop és a tűzoszlop követése.

Ámen.