Illés élete (1): Ima, kijelentés, különleges gondoskodás. 1Kir. 16,21-17,6
Admin-2016 június 23 csütörtök - 22:36:58 | Hozzászólás kikapcsolva

Illés életének a tanulmányozását az 1.Kir.16,21-gyel kezdjük: 

Izráel népe ekkor két pártra szakadt. A nép egyik fele Tibní, Gínat fia pártjára állt, és őt akarta királlyá tenni, a másik fele pedig Omrí pártjára állt. De az Omríval tartó nép erősebb volt, mint az a nép, amely Tibní, Gínat fiának a pártjára állt. Meghalt hát Tibní is, és Omrí lett a király. Ászának, Júda királyának a harmincegyedik évében lett Omrí Izráel királya, tizenkét évig. Hat évig Tircában uralkodott.” (1. Kir. 16,21-23) 



A történet ara az időszakra esik, amikor Izráel két részre szakadt: az északi Izráelre és a déli Júdára. Az előbb olvasott esemény Izráel északi részén történt; Illés itt volt próféta.

Akkor megvette Samária hegyét Semertől két talentum ezüstért, majd beépítette a hegyet, és azt a várost, amelyet épített, a hegy gazdájáról, Semerről Samáriának nevezte. De Omrí azt tette, amit rossznak lát az Úr, rosszabb volt minden elődjénél. Mindenben Jeroboámnak, Nebát fiának az útján járt, és abban a vétekben, amellyel vétekbe vitte Izráelt, tehetetlen bálványokkal bosszantva az Urat, IzráelIstenét. Omrí egyéb dolgai, amelyeket művelt, és hőstettei, amelyeket véghezvitt, meg vannak írva az Izráel királyainak történetéről szóló könyvben. Azután Omrí pihenni tért őseihez, és eltemették Samáriában. Utána a fia, Aháb lett a király. Aháb, Omrí fia Ászának, Júda királyának a harmincnyolcadik évében lett Izráel királya. Huszonkét évig volt Aháb, Omrí fia Izráel királya Samáriában. Aháb, Omrí fia azt tette, amit rossznak lát az Úr, még inkább, mint valamennyi elődje. Nemcsak folytatta Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkeit, hanem feleségül vette Jezábelt, a szidóniak királyának, Etbaalnak a leányát, és Baalt kezdte tisztelni és imádni.Oltárt is állított neki a Baal-templomban, amelyet Samáriában épített. Készíttetett Aháb egy Aséra-szobrot is, és többet bosszantotta tetteivel Aháb az Urat, Izráel Istenét, mint őelőtte Izráel bármelyik királya. Az ő idejében építette újjá a bételi Híél Jerikót. Elsőszülött fián, Abírámon vetette meg annak az alapját, és legkisebb fián, Szegúbon állította fel a kapuját, az Úr szava szerint, amelyet megmondott Józsué, Nún fia által.(Itt teljesedett be Józsué próféciája.) A Gileádban lakó tisbei Illés ezt mondta Ahábnak: Az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, amíg én azt nem mondom.Ezután így szólt hozzá az Úr igéje:Eredj el innen, menj kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre!A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad. Elment tehát, és az Úr igéje szerint járt el. Odaérve letelepedett a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre. A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ihatott.” 1Kir. 16,24-17,6)




Szeretnék egy rövid sorozatot elindítani Illés életéről. A téma: imádság, kijelentés és különleges gondoskodás.

Illés volt Isten Baálra adott válasza. Illés olyan nagy jelentőséggel bírt az isteni kinyilatkoztatás szempontjából, hogy a neve az Újszövetségben gyakrabban kerül említésre, mint bármelyik más prófétáé. Tudjuk, hogy a megdicsőülés hegyén megjelent az Úr Jézussal, és vissza fog jönni az Úr nagy és félelmetes napja előtt.

Illés jelentése: Jehova az én Istenem. Nem tudom, hogy bárki is hogyan vehetett fel egy ilyen nevet abban a korban, amikor Baál előkelő szerepet töltött be. „Jehova az én Istenem” aközül a sok istenség közül, akik ezekben az időkben Izráelt uralták.Illés, mint ahogy mindig is, szinte természetfölötti erőkkel rendelkező férfi volt. Nem egy átlagos földi halandónak tűnt, hanem mint aki egyenesen Isten mennyei udvarából jött volna közénk. Robusztus, erős, magányos ember, akit sok kommentár a tűz prófétájaként említ. Az Újszövetségben az Úr Jézussal is összehasonlításra kerül, amikor Jézus megkérdezi a tanítványait:

Kinek mondják az emberek az Emberfiát? Ők így válaszoltak: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”

Jézus életében biztos volt egy olyan jellemvonás, ami miatt az emberek őt Illésnek tartották. Ha Jézusra gondolunk, a szelídség és az alázat jut eszünkbe. Igen, ezek is a tulajdonságai közé tartoztak. Ami viszont a szentségét illeti, megingathatatlan volt. Ha nem lett volna szent, nem tudott volna minket megváltani. Ha nem lett volna igaz, akkor nem lehettet volna a Megváltónk. Jézus ugyanolyan kemény volt és erőteljes, mint Illés. Valószínűleg ezt láthatták az emberek.

Ha a legújabb kori történelemre tekintünk, észrevehetjük, hogy Isten tárházában még sok nagy kiválóság található. Hogyan végződött volna a II. világháború, ha nem lett volna egy Winston Churchill? Végső soron Isten hatáskörébe tartoznak az uralkodók, a kormány emberei, sőt, a kegyetlen, sötétlelkű diktátorok is, mint pl. Hitler vagy Sztálin. Ők mindannyian Isten céljának a kiszolgálói.

Gonosz időkben szükség van nagy emberekre. Amikor Illés színre lépett, Izráel nagyon rossz állapotban volt. Aháb idejében az országnak olyan férfira volt szüksége, aki nem egy új teológiával jelent meg, hanem a régit hirdette és az embereket emlékeztette mindazokra a dolgokra, amelyeket már elfelejtettek. Napjaink hasonlítanakAhábkorára. Manapság is sok Aháb létezik. Nincs szükségünk új teológiára, amit aztán különböző egyetemi karokon tanítanak, és a szószékekről hirdetnek. Szükségünk van azonban több hitre, mint amivel rendelkezünk: Isten Igéjébe vetett hitre.

Charles Kingsley, a nagy anglikán lelkész, aki Viktória királynő lelkésze is volt, egyszer a következőket mondta: Én nemcsak egy hit birtokosa szeretnék lenni, hanem sokkal inkább szeretnék egy olyan hitet, ami engem birtokol. Ezek a szavak napjainkra is ráillenek. Manapság olyan keresztyénekre van szükség, akik a hitet sokkal mélyebb formában élik meg, mint régebben, hiszen Isten Igéjében is ez áll.

Vizsgáljuk meg most, milyen körülmények között lépett színre ez a nagyszerű próféta. Izráel válságban volt, a próféta pedig reformok és a problémából való kilábalás hírnökeként jelent meg. Ahábnak, Omri utódjának az uralmát gazdaság és pompa jellemezte. Omri nem egy pozitív hősként jelenik meg a Bibliánkban, viszont amikor a Krónikák könyvében az asszír királyokról olvasunk, akkor ott Izráelt 100 éven keresztül Omri házaként említik. Omriról, a „nagy” történelmi alakról a Biblia a következőket írja:

De Omrí azt tette, amit rossznak lát az Úr, rosszabb volt minden elődjénél.”

Tekintélyt parancsoló férfi volt, akit, mint Izráel uralkodóját nagyra becsültek. Omri utódjáról, Ahábról a következőket olvashatjuk:

Aháb, Omrí fia azt tette, amit rossznak lát az Úr, még inkább, mint valamennyi elődje.”

Mindenben Jeroboámnak, Nebát fiának az útján járt.”

Jeroboám volt az északi terület első királya. Semmi olyat nem tett, amit gonosznak érezhetnénk, ha abban az időben éltünk volna. Egyiptomban nőtt fel és bízott az egyiptomi istenekben. Amikor király lett, Jehova imádatát az egyiptomi istenek tisztelete mellett támogatta. Nem tiltotta Jahve tiszteletét. Északon és délen néhány aranyborjú szobrot állíttatott fel, majd ezt mondta: Ezek hoztak ki téged Egyiptomból. Ha valaki megkérdezte volna tőle, hogy elutasítja-e Jehova imádatát, a következő választ adta volna: Semmi esetre sem. Ez csak egy másfajta formája ugyanazon Isten imádatának. Végül is a babilóniaiak, az egyiptomiak és a többi nép is ugyanazt az Istent dicsőítik. Nem utasítom el Jehovát. Én tisztelem Őt. Úgy gondolom, ha más istenségeket mellé állítunk, ez által Őt magát jobban megérthetjük.

Nem hangzik ez számunkra ismerősnek? Sokan úgy vélekednek, helyes dolog a keresztyén szentháromság mellé még más vallások, például hinduk, mohamedánok, taoisták isteneit is felsorakoztatni. Az Írás azt mondja, hogy Jeroboám vétekbe vitte Izráelt. Isten ugyanis az egyedüli igaz, kizárólagos Isten és nem adja dicsőségét más isteneknek. A többi isten nem csak hamis, hanem imádatuk bűnbe és gonoszságba sodorja az egyént, Isten ítéletét vonja maga után. Az emberek úgy élnek, mintha maguk lennének az Isten. A zsoltáros a következőket mondja:

Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mindazok, akik bennük bíznak.”

(Zsolt. 115,8)

Az ember az imádata tárgyává válik. Isten tudja, hogy aki nem őt imádja és idegen isteneket követ, az maga is szentségtelenné válik. Valós problémáról van szó. A Baál-kultusz ebben az időben teret kapott. Baál volt a termékenység istene, ami azt eredményezte, hogy az ember úton-útfélen Baál szobrokkal találkozott. A Baál-kultusz a legfurcsább szertartásokat alkalmazta, volt rá példa, hogy gyermekeket tűzáldozatként odaszántak Baálnak. Hamis istenek követése és imádata mindig gonoszsághoz és erkölcsi hanyatláshoz vezet. Isten kemény szavakkal illette Jeroboám és Aháb istenségeit. Ahábnak egy nagyobb félrelépése a házassága volt. Sok férfiról manapság is elmondható, hogy élete legnagyobb hibáját akkor követte el, amikor elvette azt a nőt, aki most a felesége.

Aháb valószínűleg politikai megfontolásból feleségül vette Jezábelt, a szidóniak királyának, Etbaalnak a leányát.

Etbaal Szidón és Tírusz trónját bitorolta. Jezábel gátlástalan volt, korának Szemirámisza. Mindenek előtt gyűlölte Jahvét. Az országban csak Baál-kultuszt akart, így Istennek muszáj volt beavatkoznia. Akkor lépett színre egy férfi, akinek a neve: Jehova az én Istenem. Sejthetjük, miért hívták így. Egy kommentár szerint ő volt az Ószövetség legmagányosabb és legnagyobb embere. Olyan volt, mint a villám és mennydörgés, mint a tűz és a tornádó. A neve utalt a szolgálatára. Nem Baál, a termékenység istene, hanem Jahve, az örök szövetség Istene az én Istenem. Ha valaki elismerte Jehovát Istenének, akkor Isten szabadon tudott munkálkodni, gyakran természetfölötti módon. Így volt ez Illés életében.

Illés a gileádiTisbéből származott. Gileád a Jordántól keletre található sziklás, durva vidék. Illés idejében nomád népek, faragatlan emberek lakták. A kiválasztott „gileádi balzsam” nem volt professzor, sem lelkész vagy pap. Úgyszólván a legelmaradottabb vidéken nőtt fel, viszont találkozott Istennel. Istent nagyon bensőséges módon ismerte meg. Egyetlen vallásos férfi és pap sem ismerte Istent annyira, mint Illés. Ebben az időben léteztek más próféták is, például Abdiás, illetve volt 7000 ember, akik nem hajtottak térdet a Baál előtt. Illés viszont toronymagasan kiemelkedett, noha a legeldugottabb tartományból származott.

A 2. Kir. 1,8-ból megtudhatjuk, hogy Illés szőrös ember volt; egyes fordítások szerint szőrből készült ruhát viselt és bőröv övezte a derekát. A neve tisbei Illés volt. Egy ilyen hippi kinézetű ember érkezett Izráel megsegítésére. Külsőjében hasonlíthatott az egyik Beatles taghoz. A küldetése azonban nem „yeah, yeah, yeah” volt, hanem „nem, nem, nem”. A zsidó szöveg szerint ő volt „ba’alse’ar“, a szőrös ember, egy szőrös férfi. Úgy gondolom, a 20-21. században nem keltene nagy feltűnést nálunk. Vállán a kabát látszólag a prófétai szolgálat nélkülözhetetlen eszköze volt. Úgy tűnik, mintha Illés egyfajta divatirányzat elindítója lett volna. Illés utáni próféták mindegyike szőrös kabátot viselt, mivel Illés nyomdokába szerettek volna lépni. A Zak. 13,4-ben a következőket olvashatjuk:

Azon a napon szégyent vallanak a próféták látomásuk miatt, amiről prófétálnak. Nem öltöznek többé állatszőr ruhába, és nem hazudoznak.”

Nyilvánvalóan a próféták hosszú hajat viseltek, szőrös kabátot és övet hordtak. Ha valaki ilyen emberrel találkozott, azonnal tudta, hogy prófétával van dolga. Tulajdonságainkhoz tartozik, hogy az embereket külső alapján ítéljük meg. Amikor találkozunk olyan prédikátorokkal, akik nagy erővel hirdetik Isten Igéjét, vagy fehér galléros papokkal, hatalmas keresztet viselő egyházi méltóságokkal, azt gondolhatnánk, ők a mai értelemben vett próféták. Az ember a külsőt figyeli, és aki nincs a szellemi ítélőképesség birtokában, az mindent elhisz ezeknek az embereknek, független attól, hogy az a valóságnak megfelel vagy sem.

Nem Illés köntösén volt a lényeg, hanem azon a keneten, felhatalmazáson, amit Istentől kapott. A kabát szimbolikus jelentéssel bírt. Amikor Illés a köntösével a vízre ütött, majd később ezt a köpenyt Elizeus örökölte, mindez annak a kifejezése, hogy Isten ereje most már Elizeusra szállt.

Illés Aháb szemével nézve Izráel megrontója volt. Amikor Illés egy napon találkozott Ahábbal, a király a következőképpen szólt hozzá:

Te vagy az, Izráel megrontója?!

Nem egy emberi reakcióról van szó? Nem Isten embere hozta a szerencsétlenséget az országra, hanem az istentelen király. Istennek viszont mozgásba kellett hozni a népet. Illés a következőképpen válaszolt :

Nem én döntöm romlásba Izráelt, hanem te és a te atyád háza.” (1.Kir.18,17)

Úgy gondolom, Illés egyáltalán nem félt; politikai inkorrektség és tapintatlanság jellemezte. Ahhoz, hogy az igazságot megvédjük, gyakran tapintatlanoknak kell lennünk. Az egyháztörténelemben voltak ún.hitharcosok, hasonló karakterek, mint Illés, például John Knox, Husz János vagy Luther. Amikor provokálták őket, akkor nem kerülgették a témát, mint macska a forró kását. Mindazt képviselték, amit tudtak Isten Igéjéből. Isten ezért tudta Illésen keresztül Izráel népét megfordulásra késztetni. Ahogy Jakab írja:

Illés ugyanolyan ember volt, mint mi.”

Gyakran olyan volt, mint egy oroszlán, máskor pedig egy félős kismadárra hasonlított. Tudott félni, a gyenge pillanatokban megijedt, aggodalmaskodott. Néha sasként szárnyalt, majd galambként repdesett. Bizonyos helyzetekben durva volt, máskor szelíd. Mendelssohn az oratóriumában gyönyörűen visszaadja Illés személyiségét.

Egy nap Illés elment a király udvarába. Elérkezett a megfeddés ideje. Izráelt újra emlékeztetni kellett:

Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk! Egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.”

Izráel Baált, a termékenység istenét imádta, aki ott volt minden dombon. A Baál-papok azt hirdették, hogy minden mennyei áldás Baáltól jön. Baál hozza az esőt, a napsütést és a gazdag termést. Tőle származik a jólét. Egy nap ez a szőrös ember mennydörgésként érkezett a királyi udvarba.

A Gileádban lakó tisbei Illés ezt mondta Ahábnak: Az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, amíg én azt nem mondom.” (1.Kir.17,1)

Semmit nem olvasunk arról hogyan reagált a király illetve hogyan reagáltak az udvari emberek ezekre a szavakra. Csak el tudom képzelni, hogy még a lélegzetük is elállt. Sokkoló lehetett számukra, villámütésként érhette őket.

A 7. fejezet első verséből megtudhatjuk, hol élt Illés: a gileádiTisbéből származott. Talán nomád lehetett. Igazából azonban nem Tisbében élt, hanem Isten jelenlétében, ahogy magáról mondta:

Az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok.” (Másképp mondva: akinek szolgálok.) Tisbéből származom, viszont Isten jelenlétében élek. Valami hasonlót írt Pál apostol a kolossébelieknek, a Krisztusban hívő testvéreknek, akik Kolosséban élnek.

Mi mindannyian két síkon mozgunk. Én, Flesch Károly, először is Baselban élek, majd Krisztusban. Többnyire inkább Baselban.

Képzeljük el Aháb udvarát: a király pompázatos ruháit, a palotát, mint építészeti remekművet, a díszeket. Egyszer csak belép a terembe ez a szőrös férfi és elkezd beszélni a mennyei Istenről. A királyi palota minden pompája semmi a mennyhez képest. Mintha az őszi ködben útra kerekednénk, majd kötélpálya segítségével 3000 méter magasságba emelkednénk és az egész alpesi táj láthatóvá válna számunkra. Micsoda nagy kontraszt!

Illés ezt mondta Ahábnak: Az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, amíg én azt nem mondom.”

Ez egy provokáció volt. Kövessétek csak Baált. Vajon ő majd ad nektek esőt? Egyedül az igaz Isten adhat esőt. Mindez kihívást jelentett nem csak Baál, hanem Aháb számára is. Nem tudom, mi történt, miután Illés távozott a palotából. Aháb még össze sem tudta magát szedni, hogy azt kiáltsa: Állítsátok meg ezt az embert! Az udvarban a döbbenettől mindenki lebénult, úgy hatott rájuk, mint derült égből a villámcsapás.

Mi történik, amikor valaki Isten Igéjét hirdeti? Nem marad válasz nélkül és megérinti az emberi szíveket. Ez nem más, mint Isten hatalma. Isten ereje lakik a Szóban. Tudjuk, hogy Isten Igéjének a hirdetésében az Úr ereje rejlik. Csak Isten jelenlétében kell élnünk, ahogy azt Illés tette.

Most Isten újra megszólítja Illést: Eredj el innen. Isten gyakorlatias módon, érthetően beszél. Illés hirtelen Izráel első számú ellensége lett. Ott szerepelt a neve Jezábelnek, Aháb feleségének a körözési listáján. Viszont a nép is boldogtalan volt. Nem volt eső, a gabona és a fű elszáradt, az állatoknak nem volt mit inniuk és a mezőgazdaságot aszály sújtotta. Mindez Isten prófétája, Illés miatt. Utálat tárgyává vált, így elérkezett az idő, hogy elrejtőzzön. Ilyen magányos állapotban lehet igazán Istent megismerni. Valaki egyszer azt mondta, hogy az utcai zsibongásban még senkinek sem sikerült szellemi élményekre szert tenni. Így Illés elment a Jordántól keletre található Kerit-patakhoz. Valószínűleg ez egy sziklás, kopár vidék lehetett. Ott bujkált, az Úr pedig megparancsolta a hollóknak, hogy táplálják. Illés figyelt Isten hangjára, mind jobban megismerte Őt; így lett felkészítve az eljövendő feladataira. Nem vonta el a figyelmét a zaj, az okostelefon, a televízió, látogatók…stb. Hollók táplálták, amihez bizony nagy hitre volt szüksége. A hollók ugyanis telhetetlenek, állandóan csak esznek és ráadásul sokat. A feleségem, Ursula gondoskodik Hansi nevű hollónkról, aki olyan torkos, hogy legszívesebben már a kezéből kikapná a kaját. A magyar nyelvben úgy mondjuk, hogy valaki farkaséhes, németül medveéhségről beszélünk, az angoloknál pedig olyan éhes, mint a holló. Az Úr ezeknek a madaraknak parancsolta meg, hogy táplálják Illést. Illés bizonyára megkérdezte az Urat: Mit is mondtál? Orevim (=hollók) vagy arab?(A héberben az arab szót ugyanazokkal a betűkkel írják, mint a hollót.) Talán félreértettem? ( A Golán-fennsíkon van egy holló park, az Oravim Park). Liberális teológusok értelmezése szerint az arabok fognak eljönni, hogy Illésről és Izráel prófétáiról gondoskodjanak reggel és este. Nem! Isten azt mondta, hogy a hollók!

Mit gondolhatott Illés? A patak is kiszárad, és a hollók, ezek a mózesi törvények szerint tisztátalan madarak hoznak nekem majd reggel és este kenyeret és húst?

Elment tehát, és az Úr igéje szerint járt el. Odaérve letelepedett a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre.”

Minden úgy történt, ahogy Isten mondta:a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad.

Illés tehát ott maradt; nem kirándulgatott a környéken, mondván, hogy unatkozik és megnézi már, mi van a dombok mögött. Mindig azon a helyen volt, amit Isten megparancsolt neki. Az üzenet egyértelmű. Ha mindig az Isten által kijelölt helyen tartózkodunk, akkor az Úr gondoskodik rólunk. Emlékezzünk csak vissza Izráel pusztai vándorlására, hogyan vezette őket Isten a felhőoszlop és tűzoszlop által. Minden nap megkapták a mannát, ott, ahol éppen tartózkodtak. Bölcs dolog volt követni az oszlopot.

Összefoglalva:

Egy tévedés kerítette hatalmába az embereket. Isten többszöri figyelmeztetése ellenére Izráel megtartotta a bálványait és behódolt a Baál-kultusznak.

Úgy gondolom, manapság nem vagyunk annak a veszélynek kitéve, hogy pogány istenségeket vagy babonás tanításokat kövessünk, ahogy azt sok nagy egyház teszi. A rizikót sokkal inkább az emberi gondolkodásban látom. A keresztyén hit ésszerű, abban az esetben persze, ha hitben járunk. Veszély rejlik a hamis teológiában, Krisztus személyét illető téves elgondolásokban, a feltámadás illetve Isten szavának az értelmezésében és a keresztény erkölcsről alkotott elképzelésekben, amelyek részben ércből, részben agyagból vannak, mint például Dániel szobra. Ezek a veszélyek fenyegetnek minket manapság.

A tanulmányozott szövegrész Isten dicsőségére irányuló hit győzelméről is szól. Ennek fényében Istent illeti a dicsőség. Az életünk egyszer majd a gyümölcseiről lesz megítélve, ezért olyan borzasztóan fontos, hogy Isten akaratához szabjuk magunkat.

Omrit nagy embernek tartottuk volna, ha abban az időben éltünk volna. A Biblia viszont a következőket mondja róla:

Omrí azt tette, amit rossznak lát az Úr, rosszabb volt minden elődjénél.”

Ahábról és Jézabelről is hasonlókat olvashatunk:

Többet bosszantotta tetteivel Aháb az Urat, Izráel Istenét, mint őelőtte Izráel bármelyik királya.”

Isten rólad vajon mit fog mondani? Karrieredet egyengetted? Semmivel indultál és milliomos lettél? Kiváló gondolkodó voltál vagy nagy prédikátor? Esetleg a sírodra ezt írja majd Isten: Azt tette, amit rossznak lát az Úr.

Végezetül. Jakab azt mondta Illésről, hogy ő az imádság embere volt.

Illés …. amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig.”

Hogyan történt ez? Úgy gondolom, amikor Illés meglátta a halmokon a bálványszobrokat, ezt mondta Istennek: Uram! Ez a nép áldozatul esett a Baál-kultusznak. Elhagytak Téged, elfordultak Tőled. Tudom a Deuteronomium 11-ből (5. Mózes 11.), amin már sokat gondolkodtam, hogy ha Izráel hűtlenné válik, Te megfegyelmezed őt és az ég csatornáit elzárod. Körbenézek, és azt látom, hogy az ég még mindig nyitva, esik, az emberek pedig élnek és virulnak. Miért?

Isten válasza a következő lehetett:

Pontosan egy olyan férfira vártam, aki tanulmányozza az Írásokat, közben világosságért imádkozik. Izráel gonoszsága túlcsordult, ami büntetést von maga után. Illés! Te vagy az én követem és hírül viszed az ítéletem, úgy ahogy az írva van.

Így indult útjára Illés, fülében még az Úr szavaival, kezében pedig az Írással. Beszélt és Isten végrehajtotta a büntetést. Illés Isten hatalmának és igazságszolgáltatásának a szemtanújává vált.

A csend, az imádkozás és a közbenjárás fontossága. Az Úr Igéje érintse meg a szíved. Ámen.