Jeremiás 7: A hanyatlás oka
Admin-2014 december 15 hétfő - 15:52:07 | Hozzászólás kikapcsolva

Legutóbbi alkalommal, amikor Jeremiás könyvét tanulmányoztuk, egy kapcsolat hanyatlásáról volt szó, következő alkalommal pedig a helyreállításról szeretnék beszélni.

Voltak emberek, akiknek a bűneik száma és nagysága szinte az egekig hatolt. Csodálkozunk is, Isten hogyan mondhatta ennek a népnek: „A föld összes nemzetsége közül egyedül téged szerettelek.” Isten Izráelt a „szeme fényének” nevezte. Igazából erre a kifejezésre a héberben nem találunk szót. Ha szó szerint lefordítanánk a nyelvünkre, akkor a mi kultúránkban ennek nem lenne értelme. Valahogy így hangozna: „Te vagy az én szemem kislánya, te vagy az én szemem kis fiúcskája.” Amikor valakihez teljesen közel állunk, a szemgolyójában láthatjuk magunkat, kis méretben visszatükröződünk, úgy, mint egy halszem optikában. Amikor valaki közel áll hozzám, az én szememből visszatükröződve ő egy picike kis ember. Isten azt mondta Izráelnek: Te vagy számomra az a parányi személy.


Ezt csak bevezetőnek szántam, hiszen erősen el kell gondolkodnunk, Isten mivel is vádolta a népét. Következő alkalommal néhány világnézeti szemléletet szeretnék bemutatni Jeremiás könyve alapján és majd megnézzük, hogyan lehet Isten igazságát visszaállítani a környezetünkben.

Olvassuk el Jeremiás 7. fejezetét. Legutóbbi alkalommal egy kapcsolat hanyatlásáról volt szó, a mai nap témája: A hanyatlás okai, legközelebb pedig a helyreállításról fogok beszélni. Nézzük most a Jer. 7, 1-12-ig terjedő szakaszt:

Ezt a parancsot kapta Jeremiás az Úrtól: Állj az ÚR házának kapujába, és így hirdesd ott az igét: Halljátok az ÚR igéjét, júdaiak mind, akik bementek ezeken a kapukon, hogy leboruljatok az ÚR előtt! Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok! Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az ÚR temploma, az ÚR temploma, az ÚR temploma van itt! Mert csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha igazságosan ítéltek ember és embertársa között, ha a jövevényt, árvát és özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására: akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok, azon a földön, amelyet őseiteknek adtam, öröktől fogva mindörökké. Ti hazug szavakban bíztok, amelyek semmit sem érnek. Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan es-küsztök, a Baalnak tömjéneztek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. Azután idejöttök, és megálltok előttem ebben a házban, amelyet az én nevemről neveztek el, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! De azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el. Vajon rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet az én nevemről neveztek el? Majd én is annak nézem! - így szól az ÚR. Menjetek csak el szent helyemre, Silóba, ahol először szereztem lakást nevemnek, és lássátok meg, hogyan bántam vele, népemnek, Izráelnek a gonoszsága miatt!”

Ezek a szavak ütésként hatottak az emberre, ennek ellenére semmit nem használt. Úgy tűnik, minden egyes alkalommal, amikor Isten beszélt és óva intette a népet, az emberek annál süketebbé váltak. Csak akkor váltak igazán éles felfogásúvá, mikor a babiloni fogságba kerültek. C. S. Lewis a következőképpen fejezte ki: Amikor boldogok vagyunk, Isten suttog, a fájdalmaink közepette pedig üvölt. A jólétben és örömben elégedetté váltak az emberek, megkövéredett a szívük, így Isten figyelmeztetéseit nem tudták meghallani. Csak a fogságban kezdték visszanyerni a hallásukat. Ez nem egy abszolút kijelentés, hiszen Ézsaiás próféta így nyilatkozik:

Minél több verést kaptok, annál jobban ellenkeztek! Egészen beteg már a fej, egészen gyenge már a szív.” (Ézs. 1,5)

Nem azt mondom, hogy minden ember Istenhez fordul fájdalmában, de elmondható általánosságban, hogy nehézségek közepette jobban meghallja az ember Isten hangját, mint amikor minden jól megy.

Vizsgáljuk meg Isten és ember közötti kapcsolat hanyatlásának az okait. Mint már említettem, ez egy lassú, fokozatos, lépésről lépésre történő hanyatlás. A legnagyobb tragédia Jeremiás életében az volt, hogy ezt a hanyatlást, ahogy a nép egyre jobban elsüllyedt a bűneiben, kénytelen volt végignézni. Minden próféta számára az volt a legnagyobb próbatétel, amikor a szavaik nem érintették meg az embereket, egyik fülükön be, a másikon pedig ki. Nekünk is borzasztó dolog látni, amikor számunkra kedves emberek napról napra a szakadék széle felé közelítenek, csak azért, mert nem akarják meghallani Isten szavát.

Az első dolog, ami a nép hanyatlásához és ítéletéhez vezetett, hogy nem értették meg a szentséget. Meg vagyok győződve, ha találkozunk Isten nagyságával és szentségével, többé már nem tudunk ugyanazok maradni. Gyakran azon kapom magam, hogy türelmetlen és nyugtalan vagyok azok miatt az emberek miatt, akik az Isten méltóságát meggyalázzák vagy tiszteletlenül kezelik. Emberek, akik kifejezésre juttatják, hogy egyáltalán nem érdekli őket Isten. Mit fognak tenni, amikor egy napon szemtől szemben állnak majd az Úrral? Aki valaha is találkozott Istennel, imádva térdet hajt előtte, ahogy János is írja a Jel. 1,17-ben:

Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott.”

Ézsaiás felkiáltott és eltakarta az arcát. Mózes levette a saruját. Ha az ember Istennel találkozik, akkor tetteiben sebezhető és bűnös lesz.

Három ószövetségi rész (Exodus 13, Deut. 6 és Deut. 11) jut eszembe, ahol Isten azokról az emlékeztető jelekről beszél, amelyeket egy istenfélő izraelitának a homlokán kellett viselnie. Az Ex. 13,9 alapjában véve egy számadás Isten áldásáról; megáldotta az országot, amiről az embereknek soha nem szabad megfeledkezniük és mindig emlékezni kell rá. A Deut. 6,4 a legismertebb szakasz, ezt minden zsidónak kívülről kell tudnia:

Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!”

Mindenki látott már, ha máshol nem, fotókon, ortodox zsidókat imádkozás közben. Homlokukra szíjjal van felerősítve egy kis kocka, benne a Deut. 6. rész (5. Mózes,6). Azt jelképezi, hogy Isten törvényét mindig szem előtt kell tartani: éjjel-nappal, minden élethelyzetben.

Egyszer egy interjúban VIII. Eduárdot megkérdezték, milyen emlékei vannak az édesapjáról. A következőt válaszolta: Arra emlékszem, hogy mindig azt mondogatta: Soha ne felejtsd el, ki vagy! A „ki vagy” természetesen a származására vonatkozik. Ő a király fia volt. Mi gyakran elfelejtjük Isten szentségét.

Olvastad már az Exodust (Mózes 2. könyvét)? Helyenként igencsak unalmas. A 27. fejezetig elmegy, viszont a 27-40. fejezetig, tehát 14 fejezeten keresztül Mózes egy leírást ad arról a találkozásról, amikor Isten részletesen közli vele a szent hajlék paramétereit: Ilyen és ilyen hosszú és széles legyen, de ne legyen hosszabb és szélesebb, mint… Így és így legyen felosztva, ez és ez legyen az egyik helyiségben, az pedig a másikban. Leírást ad a függönyök súlyáról, színéről, anyagáról, majd magáról a szövetségládáról. Ezeket a részleteket alapos pontossággal közli. Ez még olvasható is lenne, viszont miután Mózes lejön a hegyről, közli a néppel, hogy szent hajlékot kell építeni, ami ilyen és ilyen hosszú és széles legyen, de ne legyen hosszabb és szélesebb, mint… Akkor azt gondolja az ember: Oh, én ezt már olvastam! Majd visszalapoz, és ugyanazt még egyszer elolvassa. Miért van ez így? Mózes sokkal egyszerűbben megoldhatta volna egy mondatban leírva: Kedves olvasó! Mindaz, amiket már olvasott, aszerint cselekedtünk. Ennyi. De Mózes nem ezt tette. Újra átvette az egész listát. Megkérdezhetnénk, miért volt Istennek olyan fontos, hogy Mózessel még egyszer átismételtette. Isten a következőket mondta Mózesnek: Mózes! Ott fogok veled találkozni, ott fogok veled beszélni. Istennek látszólag nagyon fontos, hogyan lesz megépítve az a ház, amelyben Ő lakni fog. Ha továbblapozunk az Ap. Csel. 7-hez, láthatjuk, hogy István megkövezésének egyik oka a következő állítása miatt történt: „A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik.” Pál ekképpen foglalja össze a tanítást: Testünk az élő Isten temploma. Ha Isten 14 fejezetet szán a szent hajlék leírásához, ne gondoljuk, hogy közömbös számára, hogyan bánunk a testünkkel! Isten alapos részletességgel megadja hol és hogyan szeretne lakni. Beszélgetni akar velünk, de ez addig nem megy, amíg személy szerint engem nem szólított meg.

Isten szentsége. --- A szertartásoknak megvan a jelentőségük, de csak addig, amíg komolyan vesszük a mögöttes tartalmat. Nem minden szertartás üres és értéktelen. Szertartással mindenhol találkozhatunk, és hogy annak van-e jelentése, a szívünk állapotától függ. Miért fontosak Istennek a ceremóniák? Nem abszurd gondolat, hogy Isten balga módon odakiált Mózesnek a pusztában: Vesd le saruidat lábadról!? Itt Isten nevetségessé teszi magát? Ez nem egy furcsa következtetés attól, aki mindenható és az emberektől nem kell, hogy féljen? Isten fontosnak tartja, amikor vele beszélgetünk, tudatosodjon bennünk, ki is Ő valójában. Ez a szentség, KÁDES. Szeplőtlen, abszolút tiszta. „Vesd le sarudat lábadról, mert szent (kádes) az a hely, ahol állsz.” Mindig tudatában kell lenünk Isten szentségének!

Robert Browning egy ismert versében arról ír, amint a nápolyi éjszakában a tengerparton álldogál. Sötét van, nem lát semmit, még a csillagokat és a házakat sem, csak a víz hullámzását hallja. Csak áll és azon gondolkodik, hogyan is nézhet ki a város. Hirtelen egy villám bevilágítja az egész környéket. A világosságban egyszer csak megpillantja az összes dombot, házat, templomot, fákat és a következőket írja: Ebben a fényben az egész város megelevenedett, mint egy kísértet, akit megfosztottak a leplétől. Minden megnyílt és láttam, milyen Nápoly.

Imádkozzunk azért, hogy a szívünkben is megjelenjen ez a fény és rávilágítson Isten szentségére, szépségére, nagyságára! Irigylem Ézsaiást! Nálam hiányzik az az élmény, amiről a próféta a következőképpen szól: Láttam az Urat!

Nem csoda, amikor Pál apostol elragadtatott a harmadik égig, a következőképpen fogalmazott: Röviden elmesélem, mi történt velem. „Nem tudom, hogy testben-e vagy testen kívül.” Hogyan tudja a véges a végtelent, a tisztátalan a tisztát leírni? Mi, akik egy óráig sem bírjuk ki, hogy tisztán tartsuk a szívünk állapotát, hogyan tudnánk igazságosan bemutatni a szerető Atyát? Az ember jellemezheti, körülírhatja Istent? Ha látjuk Jézust, Istent látjuk.

A bizalmat helytelenül is alkalmazhatjuk, illetve belehelyezhetjük értéktelen tárgyba vagy személybe. Egyik nap Jeremiás a városban sétálván egy tüntetésbe futott. Emberek plakátokkal a kezükben egybehangzó szlogeneket skandáltak. A táblákon két héber szó állt: Hekal Jahwe. Hekal=templom. Jahwe=Isten. Az Úr temploma. Elképzelhetjük az utcán hömpölygő és „Hekal Jahwe, Hekal Jahwe” szavakat ordítozó tömeget. Jeremiás megkérdezte az egyik papot, miért van ez a tüntetés?

- Nem hallottad, hogy a Jeruzsálem körüli városokat az ellenség szétrombolta?

- Igen, tudom, ezért is megyek ma a templomba, hogy az embereket figyelmeztessem a veszély közeledtére.

- Oh, ne aggodalmaskodj! Nem szükséges bennünket figyelmeztetni, hiszen ezt a várost nem fogják legyőzni!

- Miért?

- Mert az Úr temploma itt van.

Ezeket a szavakat kiabálta a tömeg. Jeremiás, a törékeny, kis próféta, aki többet sírt, mint nevetett, kiállt a tömeg elé és a következőket mondta:

Testvéreim! Ha nem hiszitek, hogy Isten mit fog tenni ezzel a várossal, akkor menjetek el Siloba és nézzétek meg, hogyan bánt vele.

Silo volt az a hely, amiről Isten kijelentette, hogy ott fog lakni először az Ő neve. Ott volt a szövetség ládája is. Amikor két testvér megérintette a szövetség ládáját, meghaltak. Isten Silot elpusztította, a föld felszínével tette egyenlővé. Láthatjuk a romokat, a homokban és a földben pedig megtalálhatjuk a mozaikdarabokat. Isten megmondta, hogy szétrombolja még az alapokat is. Meg is tette. Az emberek a bizalmat helytelenül alkalmazták. Hekal Jahwe, az Úr temploma itt van. Nincs okunk aggodalomra.

Két dolgot kell itt észrevenni:

1/ Tudták, hogy saját maguk erejéből nem képesek az ellenségnek ellenállni. Ez így rendben is van. Az átlagember tudatában van annak, hogy tulajdonképpen a pokolban él. Hiába próbálja meg a valódi érzéseit eltitkolni, a szíve mélyén érzi, milyen üres. Nem kell, hogy bemutassuk az embereknek a poklot, hiszen az életükben úgyis megtalálható. De….

2/ noha valóságossá válik számukra, hogy egyedül nem képesek megbirkózni a helyzettel, ennek ellenére saját magukban bíznak vagy valami másban, nem pedig Istenben.

Mindannyian gyorsan észrevesszük, amikor tehetetlenek vagyunk. Isten adott nekünk képességeket és hálásak vagyunk ezért. De milyen gyakran támaszkodunk emberekre, emberi vívmányokra, módszerekre Isten munkájának a befejezéséhez! Eredendően bálványimádók vagyunk. Emberekben bízunk, embereket dicsőítünk. Hiszünk Isten embereinek, programokban reménykedünk. Jó dolog, ha egy gyülekezetnek vannak programjai, céljai, de alattomos módon nem tudunk program és Isten között különbséget tenni.

Mi történt Istennel és Izráellel? Amikor a pusztában voltak, nem Isten adta nekik az érckígyót? Isten ajándéka volt. Ezt mondja az Úr:

És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie.” (Jn. 3,14)

Isten a kígyót szimbólumnak használta. Aki feltekintett a kígyóra, meggyógyult. A kígyó valahogy Istent képviselte. Ezékiás (2.Kir. 18,4) darabokra törette a érckígyót és elégette. Amikor a nép fellázadt, azt mondta: Elégettem és Nehustánnak (bronzból készültnek) nevezem.

Amikor a bizalmunk tárgyát vizsgáljuk, a következő dologra kell figyelnünk. Az Úrnak végzett szolgálatban miben bízunk?

A. Huxley nagysikerű könyve „Ends and Means” nagyon filozofikus, de igen erőteljes. A tudományt a következő szavakkal írja le:

Manapság nem élünk édes mámorban a tudomány diadala miatt, sokkal inkább egy másnapos állapotban találjuk magunkat, amikor észrevesszük, hogy csak az eszközöket szaporítottuk és finomítottuk, azért, hogy káros és ki nem próbált céljainkat elérjük.

A másnaposság tragédiája abban rejlik, amikor kiderül, hogy csak azokban az eszközökben gazdagodtunk, amivel a mulandó céljainkat elérjük.

Evangéliumi körökben is igen sok terv létezik. Rengeteg segédanyaggal rendelkezünk TV, ill. rádió evangelizációk megtartásához, vannak irodalmak, CD-k, DVD-k, hangtechnika szolgálat, evangélisták, tehetséges Istenkövető emberek. De milyen célok vezérelnek? Nagyon meglepő lenne, ha azt mondanám, igen kicsi a valószínűsége annak, hogy valaki (magamat is beleértve) Keresztelő János szavaival élve a következőképpen tenne bizonyságot: Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. Őszintén el tudod mondani Istennek: Neked növekedni kell, nekem pedig kisebbé lennem? Meg akarod tenni, akkor is, ha háttérbe szorulsz? Ennek ellenére tudsz örülni és azt mondani Istennek: Uram, örömmel tölt el, hogy a Te dolgaid hatalmasabbak, mint az enyémek? Milyen borzasztó, amikor a bizalmat helytelenül alkalmazzuk, emberekben, programokban, különféle eszközökben bízunk! Ismét hangsúlyozom, nagyon hálás vagyok, hogy mindenféle eszköztár a rendelkezésünkre áll az evangélium hirdetéséhez, de remélem, hogy ezek az eszközök egyenes arányban állnak a céllal, nem pedig fordított arányban. Különben problémáink lesznek. Tanulhatunk, szerezhetünk sok tudást, birtokolhatjuk az evangelizációs alkalmakhoz szükséges eszköztárat, rendelkezhetünk a világ összes tehetségével, de a legfontosabb, amit Pál apostol is mond:

Hogy megismerjem őt és feltámadása erejét.” (Fil. 3,10)

Ez volt az apostol célja.

A szentséget nem ismerték fel, a bizalmat pedig helytelenül alkalmazták.

Harmadjára: Érdeklődés hiánya. Amikor az ember először megy Indiába, szellemileg jól felkészült állapotban kell lennie, ennek ellenére mégis egy sokkhatás fogja érni. Éjjel megérkezve Bombayba nem 2-3, esetleg 200-300, hanem emberek tízezreit fogja látni az utcán feküdni. Nyáron még csak-csak elmegy, de télen 17 °C-ra lehűl a levegő, nem is beszélve Delhiről, ahol akár fagypont is lehet. Sokaknak még takarójuk és párnájuk sincs. Annyi a szegény ember, hogy szinte átláthatatlan. A legnagyobb veszély abban rejlik, hogy azt mondjuk, semmit nem tudok tenni, hiszen olyan nagy itt a szükség. Az én segítségem csak egy csepp lenne. De Isten szívében van egy sajátos hely azoknak a hívő férfiaknak és nőknek, akik a szegényeket és elesetteket elfogadják, felkarolják. Az Úr ezt tette. Azt olvassuk róla, hogy járt faluról falura, városról városra és jókat cselekedett.

Az a fontos, hogy ismerem Istent és kapcsolatban vagyok vele. De mit is mond Jeremiás az embereknek?

Mert csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha egymással szemben igazságosan jártok el, ha a jövevényt, az árvát és az özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására…” (Jer. 7,5-6)

Az özvegyeket és árvákat elnyomták. Ámos a következőképpen fejezi ki:

Azt kívánják, hogy a nincstelenek a föld porát szórják fejükre, és elutasítják a nyomorultak ügyét.” (Ám. 2,7)

Ebben az időben Izráel a szegényeket eltiporta, viszont minket is ugyanaz a veszély fenyeget. Megérintenéd egy lepratelep kilincsét? Dolgoznál olyan drogosok között, ahol sok a HIV pozitív? Itt gondolok azokra a misszionáriusokra, akiknek ilyen jellegű a munkájuk. Lemondanak a nyugati kényelemről, a legalantasabb munkát végzik a szegénynek között, közben pedig hirdetik az evangéliumot, továbbadják az örömhírt. Milyen gyakran megyünk el olyan emberek mellett, akiknek szükségük lenne a mi segítségünkre?

Abdiás próféta szavai pont idepasszolnak, aki Edom népének a következőket mondja:

Te is félreálltál (félre néztél) akkor, amikor ellenség hurcolta el kincseit.”

(Abdiás 1,11)

A gondoskodás szépségét a következő példával lehetne illusztrálni. A „fekete lyuk” Calcuttában nem csak egy szójáték, hanem valóban létezik. Leírhatatlan nagy a nyomor Calcuttában, Delhiben, Bombayban stb. Ezeknek a városoknak bizonyos részeivel senki sem törődik. Ha Teréz anyát szeretted volna látni, talán órákat kellett volna rá várnod. Egyszer, amikor Billy Graham szeretett volna vele találkozni, egy fél órát várt rá. Azt mondták neki, egy idős férfi halálos ágya mellett van, akihez sokéves barátság fűzi. Az egész szolgálata abból állt, hogy nyomorban élő embereket bátorított és velük volt az utolsó percig, az utolsó lélegzetvételükig. Teréz anya neve Indiában fogalom, mert együtt érzett a nyomorban élőkkel és gondoskodott róluk.

Még egy kis példa. Ha megnézitek a milói Vénusz szobrát, mi tűnik fel először? Egy kisfiú, aki életében először állt a szobor előtt, elkezdett sírni. Amikor megkérdezték, miért sír, így válaszolt: A néninek nincs karja!

Bombay utcáin rengeteg rokkant ember, nyomorék gyerek, koldus található. Minden nap hálásnak kell lennünk, hogy az összes végtagunk megvan! Milyen tragikus Vénusz szépségét, tökéletes formáit látni kezek nélkül!

Krisztus Gyülekezete lehet olyan szép, mint a milói Vénusz. A történelem és a keresztyéni jellem összes díszét birtokolhatja, viszont ha elveszíti a kezét, igen siralmas.

Szentség félreértése / Bizalom helytelen alkalmazása / Érdeklődés, részvét, gondoskodás hiánya

Végezetül: Kötelezettség, odaszánás, ami soha nem valósult meg.

George Buttrick a következőket mondta: Szertartásos istentisztelet komoly, méltóságteljes életvitel nélkül legjobb esetben is a hazugság képmása. Ez jellemző azokra az emberekre, akikhez Jeremiás beszélt. Nem csak azt teszitek, amik alávalók és gyalázatosak az én szememben, hanem azután idejöttök, és megálltok előttem ebben a házban, amelyet az én nevemről neveztek el, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! De azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el. (7,10)

Látjátok a hanyatlást? Először a bizalom helytelen alkalmazása, majd bizalmatlanság és a bizalmatlanság istenkáromlásba csap át. A tudatlanság tiszteletlenséghez vezet, a tiszteletlenség pedig arroganciához. Jeremiás tanúja volt annak, amikor az emberek már nem bíztak Istenben és közölték:

Inkább tömjénezünk az ég királynőjének.” (44,17)

Isten válasza:

Keljetek csak át a kittiek szigeteire, és nézzetek szét! … Lássátok meg: fordult-e elő ilyesmi?” (2,10)

Nézzétek csak meg, hogy azok az emberek úgy cselekedtek-e, mint ti? Kétszeresen gonosz dolgot követtetek el. Elfordultatok Istentől és lyukas ciszternákat építettetek, amelyekben nincs víz. Elfordultatok az igazságtól és a bizalmatokat hazugságba fektettétek. Olyan dologhoz ragaszkodtok, ami soha nem valósul meg. Jeremiás könyve végén olvashatjuk, hogy az emberek szemrehányást tettek Istennek, mondván, hogy elárulta őket és az országot szétrombolta. Ennyire mélységesen gonosz az emberi szív! Először hiányzik az odaszánás, a bizalom, majd amikor a dolgok rosszul mennek, jön a felzúdulás és Istent teszik felelőssé.

Pál apostol írja Timóteusnak:

Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra.” (2 Tim. 1,12)

Lelkigondozói beszélgetésekben gyakran alkalmazzák ezt az igehelyet. A következő példával szeretném megvilágítani. Ha az ember gyakran utazik repülővel, előfordulhat, hogy az egyik poggyásza eltűnik. Két módja lehet a csomag elvesztésének.

a/ Elmehetek a légitársaság elveszett tárgyak osztályára és megkérdezek egy tisztviselőt:

  • Uram! Van egy problémám. Volt egy bőröndöm, barna színű, ilyen és ilyen nagy és nem találom.
  • Hol hagyta?
  • A szék alatt, elmentem kávézni és mire visszaértem, már nem volt ott.
  • Sajnálom Uram! Bemondatom a hangosbemondóba, hogy megtalálta-e valaki, de igencsak kicsi az esélye, hogy viszontlátja.
b/ Elmegyek a poggyászkereső szolgálathoz és a következőket mondom:

  • Elvesztettem a barna bőröndöm, ilyen és ilyen a mérete.
  • Hol hagyta el?
  • Ma reggel 7.55-kor szállt fel Londonban az LX 828-as járat és megérkezett Baselba 10.30-kor. Londonban adtam fel a csomagom, itt van a poggyászvény.
  • Uram! Azonnal foglalkozom az üggyel és meg fogjuk találni. Ne idegeskedjen, a csomagját taxival házhoz szállítjuk.
A két eset közti különbség a felelősségben áll. A repülőtársaság felelősséget vállalt azért, amit rábíztam. Amivel nem bíztam meg, azért nem kezeskedik.

Ha valakinek harcai vannak a saját vágyai, kapzsisága, fukarsága miatt, valóban úgy gondolod, hogy ez Isten problémája? Amikor olyan helyzetekbe kerülök, ahol a legalantosabb ösztöneim felébrednek, ezáltal a keresztyéni életem összeomlik, a szolgálatom erőtlen lesz; amikor kettős életet élek, amiről senki nem tudhat, így Isten realitása eltűnik az életemből, vajon ezek után mondhatom:

Oh, Istenem, miért nem akadályoztad meg? Miért nem szóltál?

Pedig Ő szólt. Viszont csak azt őrzi meg, amit rábíztak, nem azt, amit az ember saját magának megtartott. Amikor különféle vágyak ébrednek a szívedben, vidd az Úr elé, azért, hogy lecsillapítson. Amikor irigy vagy és fukar, amikor az anyagi dolgokat többre tartod, mint Istent, mondd el neki. Amikor magadat előtérbe helyezed a többiek kárára, amikor a büszkeség mindenki fölé emel, ezáltal a többieket elnyomod, add át ezeket a gondolatokat Istennek, különben eluralkodnak rajtad.

Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra.”

Amikor Mózes a Sínai hegyen megkapta a törvényt és átadta Izráelnek, a nép egyöntetűen azt kiabálta, hogy meg fogják tartani. Hazudtak, nem tartották meg. Amikor szorongattattak és Jeruzsálem elesett, majd fogságba vitettek, a Malakiás könyvében olvashatunk arról, hogyan kiáltottak az Úrhoz Krisztus előtt 400 évvel. Isten azt monda, meghallgattalak.

Azt mondjátok: Micsoda fáradság! - és még lihegtek is közben - mondja a Seregek Ura. Ti pedig meggyalázzátok, amikor azt gondoljátok, hogy az ÚR asztalát tisztátalanná szabad tenni.” (Mal. 1,13)

Az emberek Istent hibáztatták a rombolás miatt. „Nem adtad meg, ami jár nekünk.” Jeremiás 44-ben olvashatunk a viselkedésükről.

Nem értették meg a szentséget / A bizalmukat helytelen alkalmazták / Közönyösség, aggodalom / Elkötelezettség, odaadás, amely sohasem valósul meg

Amikor ezekről a negatív tulajdonságokról és erénytelenségekről gondolkodunk, nem kellene mentegetőzni. A következő alkalommal megnézzük, Isten miként használt egy embert, hogy Izráel népét visszahozza, azért, hogy újra egy ékkő legyen a koronáján