14. Isten panasza Izráel miatt: Mikeás 6,1-5
Admin-2014 augusztus 10 vasárnap - 21:43:21 | Hozzászólás kikapcsolva

Mai igehelyünk: Mikeás 6,1-5

A keresztyének számára egy örökérvényű probléma, hogy gyakran ráunnak Istenre. Ez nemcsak az adott egyénre vonatkozik, hanem olyan közösségekre is, akik hűségesek Isten követésében, a tanításban. Mindannyian beleeshetünk abba a csapdába, hogy megfáradunk. Feltételezem, hogy mindenkinek volt már olyan tapasztalata, amikor is Isten Igéje egyszer csak unalmassá vált, kedvetlenül olvastuk a Bibliát, megfakult Istennel való kapcsolatunk. A Bibliában is jó példákat lehet találni erre az állapotra. Először is Uzzijást említeném, aki Júda királya volt. A Krónikák második könyvében olvashatunk arról, hogyan erősítette meg az országot különféle erődítményekkel, és Isten miként segítette őt a filiszteusok elleni harcban. Hatalmas és erős hadsereggel rendelkezett. A 2Krónikák 26,15-16-ban olvashatjuk:

Csináltatott Jeruzsálemben ötletesen kitervelt hadigépeket az őrtornyokra és a szegletbástyákra, nyilak és nagy kövek kilövésére. Így azután messzire eljutott a híre, mert ezekben csodálatos segítséget kapott…”


Ez a király csodálatosan megtapasztalta Isten hűségét.

Végül igen megerősödött. Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az ÚR ellen. Bement ugyanis az ÚR templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron.”

Csodálatos király volt mindaddig, amíg a dicsőség a fejébe nem szállt, ami engedetlenséghez vezetett. Bélpoklos lett és így is halt meg.

Egy másik példa Gedeon, aki győzelemre vitte Izráelt a midianiták elleni harcban. A Bírák könyve 6-8-ig olvashatunk róla. Végezetül a Bírák 8,27-ben ezt a feljegyzést találhatjuk róla: „Gedeon éfódot csináltatott abból (a zsákmányolt aranyból), és felállította a városában, Ofrában. Ott paráználkodott azzal egész Izráel. Csapda lett ez a dolog Gedeonnak és háza népének.”

Ilyen jellegű példákat nemcsak az Ószövetségben találhatunk, hanem a mai keresztyén gyülekezetekben is. Biztos ismersz olyan hívőket, akik komoly, odaszánt hitélettel rendelkeztek, de az életük egy ponton megcsúszott és elvesztették érdeklődésüket a szellemi dolgok iránt. Nem foglalkoztak többé Isten Igéjével, idővel közömbössé és fásulttá váltak. Talán a gyülekezetünkbe is jártak olyan emberek, akik ma már nincsenek közöttünk: „Elégedett vagyok azzal, amim van, mindazzal, amit elértem, hagyjatok engem békén ezekkel a hívős dolgokkal!” Vannak lelkészek, prédikátorok, akik egy napon fogják a kalapjukat és világi foglakozás után néznek.

Mit tehet az ember? Úgy gondolom, meg kellene fogadnunk az Úr Jézus ama tanácsát, amit az Efézusi Gyülekezetnek is adott. Az Efézusi Gyülekezet egy virágzó gyülekezet volt. Pál sokat tartózkodott itt, „bibliaiskolát” vezetett. A gyülekezetnek külön imaórái, férfi- és női alkalmai voltak. Jézus a következőket mondja:

Az efezusi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár: Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról, és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg.”

Ez a gyülekezet aktív hitéletet élt. Tevékeny, kitartó és türelmes volt. Ügyeltek a tiszta tanításra. De mit is mond az Úr? (Jel. 2,4)

De az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.” Megsebezhetjük azt, aki minket a legjobban szeretett? Ez lehetséges? Igen, lehetséges, amint azt a történelemben és egyháztörténelemben is megfigyelhetjük.

Ez a szomorú valóság. Pál az Efézusbeliekhez írt levele végén a következőket írja:

A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust.”

Annak a gyülekezetnek, ahol Pál apostol rendszeresen tanított, kevesebb, mint 40 év múlva az Úr Jézus a következőket mondja: „az első szeretetedet elhagytad.”

Mikeás egy olyan népnek prófétált, akinek nagy megtapasztalásai voltak Istennel, most azonban fásultságba és közömbösségbe süllyedt és az egészséges tanítást elhagyta. Isten ezért a következőket mondja: Perem van az én népemmel. Feltehetjük magunknak a kérdést: lehetséges, hogy Isten egyszer azt mondja, „perem van veled”? Lehet-e párhuzamot vonni azzal, amit Isten Izráelnek mondott, és amit nekem mondana? Mit mond Isten Izráelnek és Júdának?

Hallgassátok meg, (többes számban, közösséghez szól), amit az ÚR mond! Tárd a hegyek elé peredet, (egyes számban, Izráel népéhez intézve szavait), hadd hallják meg hangodat a halmok! Halljátok meg, hegyek, az ÚR perbeszédét, ti is, ősrégi alapjai a földnek! Mert pere van népével az ÚRnak, törvénykezni akar Izráellel.” (6,1-2)

E sorokat olvasván észrevehetjük, hogy a próféta stílusa megfelel a zsidó joggyakorlatnak. Az Úr arra szólítja fel a népet, hogy jelenjen meg a bíróságon. Ez nem csak erre az öt versre vonatkozik, hanem az egész 6-7. fejezetre.

Mit mond először is Isten a közösségnek, azoknak az embereknek, akik hallják vagy olvassák a próféta szavait? „Hallgassátok meg, amit az ÚR mond!” Amikor Isten beszél, mindenki legyen csendben. Habakuk a következőket mondja:

Az ÚR azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!” (2,20)

Az első vers második részében Izráelt felszólítja Isten, hogy jelenjék meg a legfelsőbb bíróságon:

Tárd a hegyek elé peredet, hadd hallják meg hangodat a halmok!”

Izráelnek meg kell jelennie a törvényszék előtt és megvédenie az álláspontját. A bírósági teremben ki a hallgatóság? Nem emberek, hanem Izráel csodálatos hegyei és dombjai. Megkérdezhetnénk, hogy miért kell a hallgatóságnak részt vennie? Ezek a hegyek és halmok már akkor ott álltak, mielőtt Isten Izráellel szövetséget kötött volna. Ezek a hegyek és halmok Izráel történelmének a szövetségkötés óta szemtanúi voltak. Szemtanúi voltak, hogyan bánt Isten Izráellel és Izráel hogyan reagált minderre. Isten felszólítja a hegyeket és halmokat, hogy legyenek szemtanúk.

Hallgassátok meg, amit az ÚR mond! Tárd a hegyek elé peredet, hadd hallják meg hangodat a halmok! Halljátok meg, hegyek, az ÚR perbeszédét, ti is, ősrégi alapjai a földnek! Mert pere van népével az ÚRnak, törvénykezni akar Izráellel.”

A természet a szemtanú. A 2. versszakban egy fontos kijelentést találhatunk: „népével”. Tulajdonképpen egy családi vitáról van szó. Isten szövetséget kötött Izráellel, házasságra lépett vele, de Izráel láthatóan hűtlen lett. Isten Ábrámmal szövetséget kötött, és ezt a szövetséget Izsákkal és Jákobbal megerősítette. Később hatalmas és csodálatos módon kivezette a népet Egyiptomból. Nem lenne Izráel, ha Isten nem választotta volna ki Ábrámot. Isten megajándékozta a népet saját magával és vezette őket, irányt mutatott nekik. Izráel az Ő népe, kiválasztotta őket, szövetséget kötött velük, most mégis meg kell jelenniük a bíróságon.

A „pereskedés” szó az Ézs. 1,18-ban is megtalálható: „Jöjjetek, szálljunk most perbe egymással! - mondja az Úr.” Ugyanazt az igét használja. „Szálljunk most perbe egymással”- ezt nem csak azért mondja, hogy megmutassa a hatalmát és tekintélyét, hanem hogy az igazság mellett érveljen.

Isten panaszáról a 3. versszakban olvashatunk:

Én népem! Mit vétettem te ellened, és mivel fárasztottalak el téged?! Tégy vallást ellenem!”

Észrevettétek az „én népem” kifejezést? Az 5. versszakban újra: „én népem”. Egy kommentár szerint ez a kedves megszólítás mintegy elfedi az intést.

Az én népem” Izráel, de ezt a kifejezést vajon a gyülekezetünkre is alkalmazhatjuk? A gyülekezet nem más, mint egyének összessége, és mi, mint egyének azt állítjuk, hogy közösségünk van az Úrral, bizonyságot teszünk arról, hogy egyedül Jézusban bízunk. Ő a mi reménységünk, megváltónk, Urunk. A gyülekezetben az Úr köztünk van. Isten nevezhet minket „én népem”-nek? Szövetségben vagyunk Istennel, mert ugyanazzal a hittel rendelkezünk, mint Ábrahám, akivel Isten szövetséget kötött. Ezt a szövetséget követte a Dáviddal kötött szövetség, majd az újszövetség, amit Jézus vére pecsételt meg a Golgotán. Oh, én népem! Hogy álltok a buzgósággal, a szeretettel és az engedelmességgel? Ha az Úr ma nekünk levelet írna, vajon beleírná, hogy „az első szeretetedet elhagytad”?

Ami a gyülekezetre vonatkozik, az minden egyes tagra is vonatkozik. Isten esetleg neked is feltenné ezt a kérdést? Emlékszel még azokra a napokra, amikor a szeretet lángja égett benned? Viszont a szeretetet az engedelmességen is lemérhetjük! Akik Őt szeretik, megtartják a törvényeket. Megtartjuk Isten törvényeit? A világmindenség Ura ezt mondja: „én népem”!

Én népem! Mit vétettem te ellened, és mivel fárasztottalak el téged?!” Két kérdés. Az első inkább védekező, önmagát igazoló; Isten azt mondja, Ő nem hibás: „Mit vétettem te ellened”?

A második kérdés Izráel helyzetére vonatkozik: „Mivel fárasztottalak el téged”? Más szavakkal kifejezve Izráel vádolja az Urat: Isten! Lefárasztottál bennünket, elgyengültünk, a hitéletet unalmasnak és fárasztónak találjuk. A nép Istent teszi felelőssé a körülményei miatt és az emberek már jócskán elvesztették a türelmüket.

Isten nem így tartja számon a bűneiket: 1. bűn, 2. bűn, 3. bűn… Ha Isten ezt megtette volna, akkor Mikeás könyve lenne a legvastagabb könyv az Ószövetségben. Isten saját magát kérdezi: vajon túl nehéz terhet raktam rátok? Az ígéreteim elhamarkodottak lettek volna és nem tudtam azokat megtartani? Cserben hagytalak volna titeket a nehézségben? Mi az, amit rosszul tettem? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesz fel Isten. Megdöbbentő, ahogy Isten szól.

Emlékeztet engem Ézsaiás 5. fejezetének egy szakaszára, ahol egy példázatot olvashatunk, amelyben Izráelt egy szőlőhegyhez hasonlítja. Ehhez a példázathoz az Újszövetségben az Úr Jézus is visszatér.

Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: Egy ember szőlőt ültetett, körülkerítette, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott.” (Márk 12,1) Ez a kép kiábrázolja Isten hozzáállását az Ő népéhez. Ézsaiás 5-ben a következőket olvashatjuk:

Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről! Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon. Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot épített, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen, de vadszőlőt termett!” Azután a 4. versben felteszi a kérdést: „Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem?” Mindent megtettem a népemért!

Ezután a panasz után olvassuk tovább a 6. fejezet 4-5. verseit. Isten elfárasztotta Izráelt, az emberek életunttá váltak. Ilyen esetben mit tenne az Úr? A próféták könyveiből mindez kiderül. Visszavezeti az embereket a kezdetekhez, emlékezteti őket a vele kötött szövetségre, hogyan hozta ki őket Egyiptomból és vezette a pusztában, míg meg nem kapták az ígéret földjét. Miért teszi mindezeket Isten? Azt akarja, hogy a bíróságon a szemtanúk is tudják, - akik egyébként mindent tudnak-, és Izráel is tisztában legyen azzal, hogy itt egy jogos ítéletről van szó. Izráel bűnös, Isten pedig felsorolja, mi mindent is tett értük. Nézzük a 4-5. verset:

Hiszen kihoztalak Egyiptom földjéről, kiváltottalak a szolgaság házából. Elküldtem Mózest, Áront és Mirjámot, hogy vezessenek. Én népem, emlékezz csak! Mit tervezett Bálák, Móáb királya, mit válaszolt neki Bálám, Beór fia, és mi történt Sittimtõl Gilgálig? Akkor megismered az ÚR igaz tetteit!”

Istennek megvannak a bizonyítékai, mivel vádolja Izráelt. Mit tett az Úr a népért? Először is kivezette őket Egyiptomból. A 6,3 eredeti szövegében egy szójáték található: „Mivel fárasztottalak el téged?! Tégy vallást ellenem! A „fárasztottalak” szó az eredeti szövegben hasonlóan cseng, mint a „kihoztalak” (Egyiptom földjéről). Mintha Isten azt mondaná: „Nem csaptalak be titeket, hanem kihoztalak és a szolgaságból megszabadítottalak.” Úgy érzitek, elfáradtatok? Nézzétek csak a tényeket! Az üdvtörténetnek egy része vagytok, és a terhektől megszabadítottalak, nem pedig megterheltelek! Ha Krisztus keresztjére tekintünk, Isten velünk kapcsolatban is hasonló érveket hozhatna fel, ha azt gondolnánk, hogy a keresztyén élet nehéz és kemény. A nehézségeken nem a kísértéseket és az élet mindennapos terheit értem. Azokra az időszakokra gondolok, amikor megfáradunk az igeolvasásban, amikor közömbössé válunk Isten dolgai iránt. Ilyenkor nagyon jót tesz, ha visszatekintünk!

Hiszen kihoztalak Egyiptom földjéről, kiváltottalak a szolgaság házából.” Isten felsorolja mindazokat a jótetteket, amelyek az Ábrahámmal való szövetségkötést érvényesítik. Ábrahám utódainak mindenképpen áldást kellett nyerni, hiszen ha most Egyiptom szolgaságában lennének, jogosan merülhetne fel a kérdés: hol marad Isten ígérete? Azután az Úr elküldte Mózest és Áront, akik a pusztán keresztül az ígéret földjére vezették a népet. Ez annak a szövetségkötésnek volt az utólagos érvényesítése, amit Isten Ábrahámmal kötött. Megváltás, amihez hatalomra és vérre volt szükség. Ismerjük a kivonulás történetét, amikor is az ajtófélfára festett bárány vére miatt Izráel nem esett ítélet alá. Vér által történt a megváltásuk. A Vörös-tenger vize kettévált, így a nép át tudott kelni, viszont a fáraó a seregével odaveszett, miután a tenger visszatért a medrébe (egyenest a menekülő egyiptomiakra). Izráel számára ez egy hatalmas megtapasztalás volt, amire a mai napig emlékeznek „peszah” (páska) ünnepén. Mindez Jézus váltságáldozatának az előképe. Vessünk egy pillantást a 4. versben található „kiváltottalak” szóra. „Kiváltottalak a szolgaság házából”. A „padah” szó jelentése: kiváltani, megváltani. Valakit a jogi kötelezettségei alól felmenteni, fogságból kihozni, bűneiből megszabadítani. Váltságdíjat kifizetni. Manapság szinte minden nap olvashatunk olyan történeteket az újságban, amikor váltságdíjat követelnek elhurcolt emberek kiszabadításáért, mindezzel nyomást gyakorolván a másikra. Egészen magas összegről van ilyenkor szó, más esetekben pedig fogolycserét követelnek. A „kiváltani, megváltani” szavakat mostanság sok mindenre használják, olyan dolgokra is, amelyekért egyáltalán nem kell váltságdíjat fizetni. Ezeknek a rokon értelmű szavaknak a jelentése annyira felhígult, hogy szinte nem is alkalmas Jézus váltságáldozatának bemutatására. Ha választanom kellene a „megváltás” és „váltságdíj” szavak közül, vajon melyik ábrázolja szemléletesebben, mi mindent tett értünk Jézus a Golgotán, a „váltságdíj” mellett döntenék, hiszen ebben a szóban az ár is el van rejtve. Az ár nem a fáraónak vagy a sátánnak lett kifizetve, hanem a szent és igaz Istennek. Ez által az ár által szabadulhatunk meg bűneink fogságából.

Ha a megváltásról beszélünk, eszünkbe kell, hogy jusson az 1.Pét. 1,18-19:

Tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.”

Az énekeskönyvünkben találhatunk német vagy magyar fordítású John Newton és William Cooper énekeket. Newtonnak igen érdekes, viszont tragédiákkal átitatott élete volt. Kereskedelmi tengerészkapitány fiaként viharos gyermek- és ifjúkort élt meg. Behívták a királyi kereskedelmi tengerészethez, Nyugat-Afrikában fogságba került, ahol egy fehér rabszolga-kereskedő fekete feleségének lett a rabszolgája. Megalázták, éhezett és később még a rabszolga-kereskedelembe is belekeveredett. 1747-ben, amikor Anglia felé hajóztak, viharba kerültek és a hajó majdnem elsüllyedt. Félelmében Istenhez kiáltott. Megtérése ellenére továbbra is foglalkozott rabszolga-kereskedelemmel, amit egy idő után feladott. Anglikán lelkész lett Angliában, ahol megismerkedett William Cooperrel. Legismertebb dalaik: "Amazing Grace" (Csodás kegyelem), How sweet the name of Jesus sounds”. Később kapcsolatba került William Wilberforth politikussal és ő volt az, aki a felszámolta Angliában a rabszolga-kereskedelmet. Legkedvesebb Bibliaverse a Deut. 15,15:

Emlékezz arra, hogy rabszolga voltál Egyiptomban, de kiváltott téged Istened, az ÚR. Ezért parancsolom ezt ma neked.”

Ez volt az ő reménysége! Izráel egyiptomi rabszolgaságából való szabadulásában a saját életét látta. Hogyan van ez a mi életünkkel? Isten megszabadított a bűneink fogságából, megmentett a pokoltól és a következőket mondja nekünk: Tekints vissza az életedre! Eleged van belőlem? Untatlak? Elhamarkodottan, meggondolatlanul ígértem neked valamit? Elhagytalak valaha is? Nem tettem volna meg mindent érted?

Isten a prófétákon keresztül is szól: „Elküldtem Mózest, Áront és Mirjámot, hogy vezessenek. Mózes szolgálata Isten ajándéka volt. Isten előrelátó volt, ezért küldte Mózest, Áront és Mirjámot.

Majd beszél a pusztai vándorlásról és a honfoglalásról.

Én népem, emlékezz csak! Mit tervezett Bálák, Móáb királya, mit válaszolt neki Bálám, Beór fia, és mi történt Sittimtõl Gilgálig? Akkor megismered az ÚR igaz tetteit!”

Említésre kerül, hogy Mózes a népet Sittimig, a Jordántól keletre található utolsó táborhelyig vezette. Ezután átkeltek a Jordánon. Az ígéret földjének első táborhelye pedig Gilgál volt. Isten megszabadította a népet, vezette őket a pusztában, majd bevitte az ígéret földjére.

Sittimnél volt egy kis probléma. Bálák félt az izraelitáktól és nem engedte, hogy keresztülvonuljanak az országán. Fizikailag nem mert beavatkozni, viszont támadt egy ötlete. Lefizetett egy prófétát, csak azért, hogy átkozza meg Izráelt. Bálám egy megvesztegethető próféta volt. Manapság sok olyan prédikátor van, akik a szószéken állva, teológiai szemináriumokon oktatva a zsidó nép ellen lázítanak.

Tudjuk, hogy minden egyes alkalommal, amikor Bálám megpróbálta megátkozni a népet, nem sikerült neki, és átok helyett áldást mondott. A Num 22,23,24-ben négy nagy messiási próféciáról olvashatunk. Isten az átkot áldássá változtatta.

Amikor az átok nem használt, Izráel ellensége arra buzdította az izraelita férfiakat, hogy moábita nőkkel paráználkodjanak. Sikerült is mindaddig, amíg Fineás pap dárdát nem ragadott és leszúrt egy izráeli férfit, amint egy moábita nővel éppen paráználkodott. Ezután vitte be az Úr a népet az ígéret földjére.

„…és mi történt Sittimtől Gilgálig? Akkor megismered az ÚR igaz tetteit!” Melyek az Úr igaz tettei? Nem más, mint a cselekedetei, amelyeket véghezvitt a nép körében. Érdekes, hogy a Róm. 5,19-ben Jézus kereszthalála egy igaz tettnek neveztetik: „Bizonyára azért, miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.” (Károli)

Ki nyeri meg a pert? Isten védekezik. Bizonyítást nyert Izráel gondatlansága, hanyagsága, hálátlansága. Ugyanez a helyzet az efézusi gyülekezetnél is, ahol Pál apostol hosszú ideig szolgált, dicsérte őket a hitükért és azért a szeretetért, amelyet egymás iránt tanúsítottak. Jó volt a kezdet, és amikor Pál apostol a gyülekezet véneitől elbúcsúzik, a következőket mondja az Ap. Csel. 20,28-ban:

Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentszellem, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.”

Ugyanezt a gyülekezetet az Úr Jézus a következő szavakkal illeti: „az első szeretetedet elhagytad.

Ha ma az ember Efézusba megy, csodálatos bibliai időkből származó romokat találhat, ahol a régészek bővölködhetnek a felfedeznivalókban, viszont….nincs gyülekezet! Mindig ez történik, amikor az ember elhagyja az első szeretetet. Mit tegyünk? Mit tegyél? Tekints hátra, vess egy pillantást a múltadra és vedd észre, mi mindent is tett érted Isten az Ő nagy kegyelme által. Nem tett meg mindent, amit meg kell tenni?

Ha a keresztyén életünkben megfáradunk, fásulttá és közömbössé válunk, a térdeinken kérjük az Urat, hogy melegítse fel a szívünket. Amen.