2. Isten tulajdonságai: Szentsége. Ézs 6,1-8.
Admin-2011 április 19 kedd - 11:59:26 | Hozzászólás: 0
Ézs 6,1 Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot. 2 Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült. 3 Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet! 4 A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel. .5 Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim! 6 És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. 7 Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. 8 Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!
Az előző részben már szó esett arról, hogy sok gyülekezet küzd azzal a problémával, hogy keveset tudnak Istenről. Azt kellene hinnünk, hogy újjászületett keresztyének, akiknek van Bibliájuk, akik együtt tanulmányozzák az Igét és Istent akarják szolgálni, azok ismerik azt az Istent, akinek szolgálnak. Mi a pragmatizmus korszakában élünk, ahol egy prédikáció abból áll, „hogyan élhetek egy boldog, elégedett életet, hogyan viszonyuljak élettársamhoz, hogyan neveljem a gyerekeimet, hogyan viselkedjek a munkahelyemen vagy az iskolában és sok más gyakorlati utasítással foglalkozik, amiről a Biblia felvilágosítást ad.” Ez persze mind nagyon fontos, hiszen ezek jellemformálásunkhoz fűződő dolgok. – Ha azonban Isten jellemvonásaival kezdünk foglalkozni, akkor egy átláthatatlan területbe hatolunk be. De mert Isten nem olyan, mint mi vagyunk, útjai sem olyanok, mint a mi útjaink, érthető, hogy keveset foglalkozunk vele.

A legtöbb ember hisz Istenben. Az „Isten” szó egy gyűjtőfogalom, és jó tudni, hogy melyik vagy milyen Istenről beszélünk. Istenről különböző elképzeléseink vannak. Amerikában a „hívők” száma magas. Dél-Amerikában vagy egy katolikus államban, mint pl. Olaszországban vagy Spanyolországban a „hívők” száma még magasabb. Ezek a „hívők” nem ismerik a Bibliájukat, sőt gyakran a Tízparancsolatot sem ismerik, és mit sem tudnak a négy evangéliumról. Isten egy nagy szakállú „nagypapa”, egy mennyei rendőr vagy egy menedzser?

Ha a Bibliát olvassuk, hamar észrevehetjük, hogy minden nagyobb tanítás beszél arról, hogy kicsoda valójában Isten. Összes tulajdonsága közül talán a legfontosabb az Ő szuverenitása. Ha nem lenne szuverén, akkor megszűnne Isten lenni. Isten szeretet, Ő kegyelmes, irgalmas, stb. De ha nem ilyen lenne, akkor is Isten lenne, ha azonban nem lenne szuverén, akkor megszűnne Isten lenni. Fontos lecke, amit meg kell tanulnunk: Ő uralkodik. Ő a Király és azt teszi, amit helyesnek tart. Mindaz amit Ő kijelent, végbe is megy.

Egy antropocentrikus világban élünk. A gyülekezetben is gyakran az ember áll a középpontban. Azt hisszük, hogy minden rajtunk múlik, a szolgálatunk, gondolkodásunk, sőt még a teológiánk is. Van egy új teológia, amit „God’s openness” (Isten nyíltságának) neveznek. Ez alatt azt értik, hogy Isten előtt a jövő ismeretlen és Ő a döntéseit a történelem eseményei szerint hozza meg. Tulajdonképpen Isten tőlünk tanulja meg azt, amit mi a földön teszünk. Egy ilyen Isten nem érdemelné meg a mi imádatunkat. Az ilyen Istent lehetne a körülményekkel manipulálni, ő nem ellenőrzi a jövőt, ezért nem érdemes őt imádni.

Isten szorosan kézben tartja a gyeplőt. Ő cselekszik akkor is, ha mi nem is értünk meg mindent. Nem érthetünk meg mindent, sem azt, amit a történelemben tesz, sem azt, amit személyes életünkben tesz. Nebbukadneccár életéből tanulhatjuk meg, hogy Isten szuverén, és az is marad. Ezt el kell ismernünk.




Ebben a tanulmányban Isten szentségéről lesz szó. Emil Brunner, az ismert teológus, aki Zürichben tanított, a következőt mondta: „A kijelentés szempontjából az első, amit Istenről mondani kell, az Ő szuverenitása. Ez azonban olyan szoros kapcsolatban van a másodikkal, hogy a sorrendet nehéz meghatározni. Ez pedig az Ő szentsége.” Isten szentsége áll az olvasott igeszakasz középpontjában.

Isten szentsége az egyetlen tulajdonsága, ami egy mondatban háromszor ismétlődik. – Az antik világban nem voltak meg azok az eszközök, melyek nekünk rendelkezésünkre állnak, hogy egy szövegben a fontos részeket kiemeljük, vastag- vagy dőltbetűkkel vagy egy másik színnel. Ha egy szövegben valami nagyon fontos volt, akkor azt egyszerűen kétszer megismételték, ami annyit jelentett, hogy „bizony, bizony”, „ez nagyon igaz”.

Egy másik fontos példa az 1Mózes 1, ahol arról olvasunk, hogy az ember Isten képére teremtetett. A „képére” kifejezés egy mindig visszatérő szó, mivel nagyon fontos. A szeráfok háromszor kiáltják: Szent, szent, szent a Seregek Ura. Mózes II. könyvében Isten megjelenik Mózesnek az égő csipkebokorban. – Mózes a pusztában volt, mert menekülnie kellett, miután megölt egy egyiptomi rabszolga hajcsárt. Negyven évig volt pásztor. A negyven év végén megjelenik neki Isten a csipkebokorban. Amikor a csipkebokorhoz közeledett, meghallotta Isten hangját: Ne gyere közelebb, vedd le a saruidat, mert a föld melyen állsz szent. Mózes itt valami olyat tanult meg, amire a következő negyven évben szüksége volt, amikor Izrael népét vezetnie kellett a sivatagban.

A 2Mózes 15-ben a nép megmenekül és a fáraó serege belefullad a Vörös Tengerbe. Mózes éneke így hangzik: 11 Ki olyan az istenek között, mint te vagy, URam? Ki olyan felséges, mint te vagy szentségedben? Dicső tetteiben félelmetes, csodákat cselekvő. A Zsolt 77-ben megismétlődik ez: 14 Szent a te utad, Istenem! Van-e oly nagy Isten, mint a mi Istenünk? 15 Te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel. 16 Megváltottad hatalmaddal népedet, Jákób és József fiait.

Az Ézsaiás 6-ban olvassuk: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet! Tovább lapozva a Bibliában a Jelenések könyvéhez érünk, ahol azt olvassuk (4,8): A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!” Pontosan úgy min Ézsaiásnál! A Jel 15,4-ben ez áll: ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent. Isten szentsége mint egy vörös fonál húzódik keresztül az egész Szentíráson.

Ha az Ézs 6-ban olvasott részt meg akarjuk érteni, akkor ismernünk kell a történelmi hátteret. Uzzijjá király halála évében látta Ézsaiás ezt a látomást. A dátum nem tetszőleges, nem véletlen.

Nebukadneccár a jeruzsálemi temlom szent edényeit a maga temlomába hozatta. Ezzel kifejezte azt, hogy az én istenem hatalmasabb, mint a zsidók Istene. A kérdés így hangzott: Ki az igaz Isten? Dániel könyve Isten szuverenitásának a bizonyítéka.

Hasonló az eset Ézsaiásnál. Ki volt Úzzijjá? Egy jó király volt, habár későbbi életében nagyon rossz lépést tett! A 2Krón 26-ban olvasunk a történelmi háttérről. 16 éves volt, amikor király lett és 52 évig uralkodott. Sikeres, jó évek voltak ezek. Istenfélő volt, Isten megáldotta és az Ő segítségével legyőzte az edomitákat, a filiszteusokat és az arabokat. Telepítvényeket épített az elfoglalt területeken (mint ma!). Később egy napon megfeledkezett Istenről és egy olyan áldozatot akart bemutatni, amit csak a papoknak volt szabad. Le akarták beszélni tervéről, de ő hajthatatlan maradt. Még ugyanabban az órában kitört rajta a poklosság. Élete végéig elszigetelve élt.

Tulajdonképpen jó király volt ő, és Ézsaiás jó barátja lehetett. Azt olvassuk ugyanis a 2Krón26,22-ben: Uzzijjá egyéb dolgait elejétől végig megírta Ézsaiás próféta, Ámóc fia. Ézsaiás volt az, aki Uzzijjá életrajzát megírta. Valószínűleg Uzzijjá kérte meg erre Ézsaiást, aki bizonyára a király belső köréhez tartozott.

52 év uralkodás után meghalt Uzzijjá. Biztosan mindenkit foglalkoztatott a kérdés: Ki követi őt? Judának sok rossz királya is volt. Most rossz király jön? - Ekkor kapja Ézsaiás a látomást. ...láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Isten kezében tartja a gyeplőt Uzzijjá halálakor is.

Láttuk a problémát Isten szuverenitásával kapcsolatban: az ember nem akar maga fölé egy szuverén Istent. Az ember maga akar szuverén maradni.

A „szentség” fogalmával egy másik probléma adódik, amely egyike azon bibliai koncepcióknak, amit a legnehezebb megérteni. Ennek különböző okai lehetnek.

Isten igazságosságáról gondolkodhatunk azon az alapon, ahogy az igazságosság az emberek között fennáll. Tudjuk, hogy tökéletlenek vagyunk, de van valami igazságérzetünk. Csak Isten igaz 100%-ig! Ez azonban tévútra visz, mert Isten igazságossága más, mint a mi igazságosságunk. Rajzolhatunk egy grafikont, amelyen ábrázoljuk magunkat és másokat. Az egyikünk igazságossága 80%, egy másiké 60% és egy bűnöző igazságossága csak 20%-ot ér el. Úgy gondoljuk, hogy Istent is jelölhetjük ezen a grafikonon, mint aki 100%-ig igazságos. A vasárnapi iskolában a gyerekek azt mondanák: Csak Jézus volt 100%-ig igazságos. – Isten igazságossága azonban egy másik kategóriához tartozik. A Róma 6-ban beszél az apostol arról, hogy szükségünk van „Isten igazságosságára”. Mi az igazságosság isteni mértéke? Azt olvassuk Mt 5,48-ban: „Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.” Isten nem elégszik meg kevesebbel. Nem mehetünk be a mennybe piszkos cipővel vagy rongyos, foltos ruhában. Ki tudta Isten igazságosságát 100%-ig kielégíteni? Csak Jézus. Ezt minden gyerek tudja a vasárnapi iskolában. Mindannyian ismerjük a Róm 3,23-at: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ha az embereket ezen a grafikonon ábrázolnánk, akkor össze tudnánk magunkat másokkal hasonlítani: „Az én igazságosságom csak 20%, egy testvéremé vagy testvérnőé 60%. Nekem még ki kell érdemelnem 80%-ot, a testvérnek csak 40%-ot, hogy megfeleljünk az isteni mércének. Ha nekem 60% igazságosságom van és egy másiknak csak 30%, akkor az én igazsagosságom kétszerese a testvéremének. Ez az egyenlet nem megoldható. Nem lehet Istent a mi grafikonunkban jelölni. Isten mércéje más. A 100%-os emberi igazságosság még nem Isten igazságossága. Pál apostol világosan beszél a Róma 10-ben, amikor a zsidókról ír. Megkérdezi: miért nem fogadják el a zsidók Jesua ha’masiát? Erre így válaszol: Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának. Itt van a probléma: Isten igazságossága nem emberi igazságosság.

A másik probléma az, hogy a szentség Isten természetéhez tartozik. Ez különbözteti meg Istent minden mástól! A szentség a természetfeletti, transzcendentális lényével függ össze. Isten végtelenül nagyobb, végtelenül más, mint mi vagyunk. Ő az „egészen más”, habár az Ő hasonlóságára lettünk megalkotva, tehát fennáll egy bizonyos analógia.

Mit jelentenek a „szent” vagy „megszentelt” kifejezések? Miről van szó, ha a megszentelődésről beszélünk? A templomot „felszentelték”, a szertartás edényeit is megszentelték. Mit tettek azzal, amit megszenteltek? Csak az istentiszteletre használták azokat, teljesen el voltak különítve. Ilyen Isten szentsége: Ő felettünk van, és teljesen más, mint mi vagyunk.

Miből áll Isten szentsége?

Először, az Ő méltóságából. Az Ő hatalmából, tekintélyéből, nagyságából. Ezért jár tekintély és szentség gyakran együtt. Láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve, a királyok királyát méltóságában.

Másodszor, az Ő akaratából. Ez nem egy személytelen hatalom, hanem egy személy nyilvánítja ki akaratát. Ha meg akarjuk érteni Istent, akkor ezen a vonalon kell gondolkoznunk. Isten elvárja, hogy elismerjük és imádjuk Őt.

John Piper írt egy könyvet „The Passion of God” címmel, ill. Jonathan Edwards egyik munkájáról, melynek címe: „The Chief Ends of God in the Creation of the World” (Isten fő céljai a világ teremtésével). Jonathan Edwards azt mondja: Isten célja a világ teremtésével, különösen az ember teremtésével, nem az, hogy boldoggá tegye őket – amit mellékesen meg is tesz – hanem, hogy tulajdonságait ki tudja fejezni. Ezért létezik a kiválasztás! Nem azért válszt ki embereket, és mellőz másokat, hogy üdvözüljenek. Ő egy feladatra választ ki! (A Róma 9 foglalkozik ezzel). Isten ki akarja fejezni, manifesztálni akarja tulajdonságait. Mint Istent akarja magát megismertetni. A kiválasztás által tapasztaljuk meg az Ő szeretetét, kegyelmét, együttérzését. Másokat mellőz, amivel kifejezi igazságosságát.

Ezt jelenti Isten szentségének elismerése. Kemény ez a koncepció, viszont ha ezt felfogtuk és megértettük, akkor az paradigmaváltást eredményez a teológiánkban.

Harmadszor, Isten szentsége magában foglalja haragját. Ez nem egy dührohamot, egy érzelmi dühkitörést jelent, hanem egyfajta magatartást mindazzal szemben, ami szembeszegül az Ő szentségével. Ezért szükséges a megváltás.

Negyedszer, Isten szentsége magában foglalja az Ő igazságosságát. Ha megkérdezzük, mi ennek a méltóságos királynak az akarata és mi az igazság, akkor itt a válasz. – Azért nem értjük meg soha, mi a bűn és nem tartjuk magunkat bűnösnek. Szükség van a megváltásra, és akkor látjuk meg kicsoda Isten. Ő szent.

Karl Menninger, akinek Amerikában klinikája volt, írt egy könyvet „Whatever became of Sin?” (Hová lett a bűn?) címmel. Megfigyelte, hogy az emberek sosem ismerik be, ha valamit elhibáztak. A „bűn” fogalma eltűnt. Menninger azt mondta: Bűntudat, ill. a bűn felismerése csak akkor lehetséges, ha ismerjük az Istenről szóló tanítást. A bűn meghatározása: Isten parancsainak az áthágása. Ha kultúránk tagadja Istent, akkor nincs többé bűn, hiszen a bűn az ember Istenhez való viszonyában értelmezhető. Minden, ami rossz vagy gonosz, az nem bűn többé, hanem csak kriminalisztikai áthágás, a polgári törvények megsértése.

A pszichoterápia korszakában élünk, ahol minden rosszért vagy gonoszságért nem én, hanem mások a felelősek: a szüleim, a társadalom hatása, a szomszédaim vagy a génjeim. A bűnből szimptómák lesznek. Míg szabadkozunk, másokra hárítjuk a felelősséget. – Egy gyerek mondta egyszer az anyjának: „Ha én valami rosszat teszek, akkor rossz fiú vagyok. Ha te teszel valamit, akkor az idegeidre hivatkozol”.

Isten türelemmel tanította népét arról, hogy mi a bűn. Ezt a gyülekezet sátorával ill. a templommal szemléltette. Ezt látta Ézsaiás mennyei méretekben. Láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve, és aztán említi sorban az oltárt, a parazsat az oltáron, stb. Látta a mennyet, melyet a gyülekezet sátora jelképezett. Isten pontosan, minden részletében meghatározta, hogyan kell kinéznie a gyülekezet sátorának. Ő az ő népénél akart lakni, de áldozatok nélkül nem lehet Őt megközelíteni. Isten a szentek szentjében, a szövetség ládájának tetején lévő kérubok szárnyai között lakozott. Itt volt a függöny, mely a szentek szentjét elválasztotta a szentélytől. Csak a papok léphettek be a szentélybe, de a szentek szentjébe nem mehettek be. Oda csak a főpap mehetett be egyszer egy évben. A szentélyt egy másik függöny választotta el a templom udvarától. Volt egy udvar a férfiaknak és egy másik a nőknek. Később még volt a templomban egy udvar a pogányok számára is. Mindenütt tilalmak voltak érvényben: a pogányok nem mehettek be a zsidók udvarába, a nők nem mehettek be a férfiak udvarába és fordítva, stb.

Isten így akarta népét megtanítani, hogy ők bűnösök, Ő pedig szent. Nem lehetett áldozat nélkül Isten közelébe kerülni. Isten előírta az áldozati rendet, hogy a nép megtanulja, hogy ártatlan vér ontása nélkül nincs bűnbocsánat. Az ártatlan állatok vérét vitték be a szentélybe és a szentek szentjébe, és azzal hintették meg a szövetség ládájának fedelét, hogy kiengeszteljék Istent a nép bűneiért, és ne kelljen Istennek a népet elpusztítani.




A „szentség” fogalmával kapcsolatban felmerül egy probléma. A szentség több, mint erkölcsi igazság.

A „szent” fogalma is problémát vet fel, nem foglalkozunk eleget ezzel a fogalommal. Amikor az emberek szembesülnek Isten szentségével, nem tudnak vele mit kezdeni, mi pedig nem tudjuk, mit mondjunk.

Rudolf Otto, (1869-1937) német teológus és hittudós írt egy könyvet 1917-ben: „Das Heilige” (A szent) címmel. A szentséget szociológiai fogalmakkal írta le. A fogalmat úgy határozta meg, mint „egy formátlan istenféleség” (gestaltlos Göttlichen). Egyfajta vallásos élménynek, egy találkozásnak tartotta azt egy szellemmel, egy kísértettel. Felteszi a kérdést: Mit tennél, ha tudnád, hogy a szomszéd szobában egy szellem van?” Kiváncsiak lennénk, de ugyanakkor félnénk. Egy találkozás olyasvalamivel, ami felett nem rendelkezünk, és ami számunkra ismeretlen: félelemmel tölt el. – Ez egy világi meghatározása a szentségnek.

Ha a Bibliát végiglapozzuk, megfigyelhetjük, hogy mit tettek az emberek, amikor Isten közvetlen jelenlétébe kerültek. Nem úgy, mint mi, akik az Igén keresztül kerülünk Isten közelségébe, hanem akik közvetlenül érezték meg Isten közelségét. Magukon kívül voltak, pl. Jób, aki egy igaz ember volt, és akiről Isten a Sátánnak ezt mondta: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Elvesztette családját, vagyonát, egészségét és most barátai vigasztalják. Jób nem érti, mi történik vele, próbálja magát igazolni és aztán a 38-39. fejezetben jön Isten, és megismerteti vele tulajdonságait, szentségét, hatalmát és nagyságát. (40,3): Jób pedig felelt, és ezt mondta az ÚRnak: 4 Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. Jób, szerencsétlen, azt mondja (42,5): Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.

Hogyan viselkedett Ézsaiás? A szeráfok kiáltanak: Szent, szent, szent a Seregek Ura! Mit felelt Ézsaiás? „Ez óriási, ezt még nem látta senki! Ezt fel kell jegyeznem, hogy könyvemben leírhassam, és az emberek megtudják, milyen a menny! Ebből bestseller lesz!” Így reagált Ézsaiás? Nem, hanem így szólt: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim!

A.W. Tozer írt egy könyvet Isten tulajdonságairól: The Knowledge of the Holy (A Szent Ismerete) címmel. Ebben van egy mondat: „Az erkölcsi sokk, mely akkor áll be, amikor felismerjük, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon Isten akaratával, tartós traumát okoz bennünk, mely egész lényünket érinti. Ez Isten szentsége”.

A bűnös ember nem tudja Isten közelségét elviselni. Emberi szempontból állapotunk reménytelen.

Isten azonban megtette azt, ami szándékában állt. Ezért rendelte el az egész áldozati rendszert. Ezért mutatták be az áldozatot és vitték be a szentek szentjébe, és ezért került a vér a szövetség ládájának a fedelére. – A szimbolika világos! Isten a kérubok szárnyai között lakik, ott a fedél, ami a szövetség ládáját befedi, amelyben a kőtáblák vannak a parancsolatokkal. A törvényt áthágták. Isten letekint szentségéből a földre és látja a megszegett törvényt. Ez ijesztő kép Isten haragjáról! Jom Kippurkor, az engesztelés napján, jön a főpap a kiontott vérrel, belép a szentek szentjébe, kiönti a vért a fedélre, és Isten ekkor letekint a mennyből és látja a vért! Tudja, hogy egy ártatlan áldozat halt meg a bűnösökért. Isten szeretete ekkor kiáradhat, és a nép megmenekül.

Ez a megváltás képe. Mit jelent a „bűnáldozat” kifejezés? A korai vallásokban ez mindig Isten haragjának az elhárítását jelentette. Erről beszél a Róm 3,25; Zsid 2,17; 1Ján 2,2 stb. Az antik világban az emberek nem ismerték Istent. Volt egy érzés bennük, hogy létezik egy lény, aki biztosan szent, és ha valami rosszat tesznek, akkor megbüntet. Hogyan lehet ezt az Istent megbékíteni? Talán egy áldozattal, gondolták. Az áldozat által engesztelést lehet szerezni a bűnért. A korai vallásokban az volt a gond, hogy ezt az áldozatot az ember nem hozhatja meg. Az embereknek volt egy elképzelésük egy szent Istenről, és tudták, hogy ők bűnösök. E tekintetben jobbak voltak, mint a mai társadalmunk, ahol az emberek tagadják Istent, és akik számára bűn nem létezik. – Az ÚSZ-ben minden világossá vált. Isten haragja kiengesztelődik, de ezt nem tudjuk magunktól létrehozni. Isten hozta azt létre Jézus Krisztus megváltó művében. Ő halt meg helyettünk és ezzel Isten haragját magára irányította, így mi megmenekültünk.

Vessünk egy pillantást az Úr Jézus egyik példázatára a farizeusról és a vámszedőről, amit a Lukács 18,10-től olvasunk. – Két ember felment a templomba imádkozni. A farizeus megállt és az „Isten” szóval kezdi imáját. Utána magára tekint: Oh, Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. 13 A vámszedõ pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.

A példázatot mindenki megértette. A farizeus azt jelenti, hogy „elkülönített” – ami a „szent” fogalmával azonos. – A vámszedők gazemberek voltak, akiket mindenki igyekezett kerülni.

A nép megértette a példázatot. Tudták, hogyan imádkoznak a farizeusok. Mi is gyakran imádkozunk így: „nem vagyok olyan, mint a hitetlenek, én komolyan veszem a hitemet, nem vagyok rabló, csaló vagy házasságtörő”.

A vámszedő ismerte magát. Hogyan ítélte meg őt Jézus? Mondom nektek, ez (a vámszedő) megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. A hallgatók talán nem hittek a fülüknek: nincs itt valami tévedés? Nem fordítva kellene lenni? Lehet, hogy a farizeus mégis jó ember volt, aki gondoskodott szüleiről, segített a szegényeken, stb.

Itt azonban az imádságról van szó! Hogyan látja magát a farizeus? Az említett „szentséggrafikonon” talán 80%-os szentséget ért el. Pál apostol ebben az értelemben magáról ír! ... buzgóság szempontjából ... a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam (Fil 3,6). Pál tudatában volt, hogy a saját igazságossága nem szabadjegy a mennybe.

A vámszedő így imádkozott: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Ez egy klasszikus imádság, mely három részből áll: „Isten” a címzett, „bűnös” a feladó és közben ott van a „kegyelem”. Kálvin az „Institució”-jának elején írja: „Soha nem tudhatsz meg Istenről valamit addig, amig meg nem ismered magad, és sosem fogod magad megismerni, amíg nem tudod, ki Isten”.

Ha az ember úgy látja Istent, ahogyan Ézsaiás próféta látta, akkor tudni fogja, hogy bűnös. Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim! -- Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.

A szövetség ládájának fedelét a Biblia gyakran „kegyelmi széknek” nevezi. Isten a kegyelmi széken ül, szemben a bűnössel. A vámszedő imádsága a horizontális változata annak, amit a szövetség ládája vertikálisan kifejez. Itt a szent Isten, alatta a törvény, melyet megsértettek, és a kettő között van a kegyelem. Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Ez az evangélium.

Mindezek összefoglalásaként a szent Isten Jézus Krisztus váltságművén keresztül mentett meg. Az első, amit tennünk kell: Gyűlölni kell a bűnt, hiszen az választott el Istentől. Nem csak a szimptómák vagy valami bűntett, hanem a bűn maga! A bűn, annak meghatározása szerint olyasvalami, ami Isten ellen irányul. Ha a bűn kísért, akkor ellent kell állnunk, ahogyan József is, amikor Potifár felesége el akarta csábítani. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?! (Gen 39,9)

Másodszor szeretnünk kell az igazságot. Péter 1. levelében van két igevers, amely a szentségről szól, és amelyeket Istennel hoz összefüggésbe. ... hanem - mivel ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1Pét 1,15-16). Nem azt mondja, hogy „legyetek olyan szentek, mint én vagyok”. Ő csak annyit mond: Szentek legyetek. Mi nem vagyunk Isten, de szenteknek kell lennünk, mert Ő szent.

Isten a mennyben nem egy kedves nagypapa! Miért van szükség a megváltásra? Azért mert bűnösök vagyunk és meg kell menekülnünk Isten haragja elől az ítélet napján.