8. Az olajfa példázata Róm 11,11-24
Admin-2010 november 16 kedd - 23:31:29 | Hozzászólás: 0

Előző tanulmányainkban a Róm 9-11 fejezeteiben arra igyekeztem rámutatni, hogy Pál szerint Izrael csődje szellemi büszkeségükben és önelégültségükben rejlik. Rámutattam arra is, hogy nem Izrael egésze lett elvetve, illetve arra, hogy Izrael nincs végleg elvetve. Egész Izrael meg lesz mentve.
Ezúttal az olajfa példázatával szeretnék foglalkozni.

Kérdem tehát: (ugyanezzel a kérdéssel kezdődik a 11 fejezet) azért botlottak meg, hogy elessenek? Szó sincs róla! Viszont az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Isten féltékennyé tegye őket. 12 Ha pedig az ő elesésük a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a pogányok gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek. 13 Nektek, pogányoknak pedig azt mondom: ha tehát én pogányok apostola vagyok, dicsőítem szolgálatomat, 14 mert ezzel talán féltékennyé tehetem véreimet, és így megmentek közülük némelyeket. 15 Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból? 16 Ha pedig a kenyér első zsengéje szent, a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok. (Itt egy másik példázat következik, az ágak példázata, ahol megkülönbözteti az egyes ágakat, a különböző népeket.) 17 Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, 18 ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. 19 Azt mondod erre: „Azért törettek ki azok az ágak, hogy én beoltassam.” 20 Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! 21 Mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. 22 Lásd meg tehát Isten jóságát és keménységét: azok iránt, akik elestek keménységét, irántad pedig jóságát, ha megmaradsz ebben a jóságban, mert különben te is kivágatsz. 23 Viszont ha ők nem maradnak meg a hitetlenségben, szintén beoltatnak, mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket. 24 Hiszen ha te levágattál a természetes vadolajfáról, és a természet rendje ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor azok a természetes ágak mennyivel inkább be fognak oltatni saját olajfájukba! (Amikor Pál apostol kitörettetésről és beoltásról beszél, akkor nem egyénekre, hanem nemzetekre gondol. Ezt fontos szem előtt tartani! Ha az egyén be lesz oltva, akkor az maradandóan be van oltva a törzsbe.)

Mai témánk az olajfa példázatának magyarázata. Szeretném megismételni, amit már többször említettem: az apostol itt Istennek Izrael és a pogányok kiválasztásával kapcsolatos céljáról, valamint Izrael és a népek közötti viszonyáról beszél. Említi, hogy Izrael elvettetése nem teljes és nem végleges. Érdekes megfigyelni, hogy a bibliamagyarázók hogyan viszonyulnak ehhez a 11. fejezethez. Például Charles Haddon Spurgeon, aki kimagasló igehirdető volt és akinek igehirdetései minden tekintetben felemelők voltak és áldásul szolgáltak, amikor a Róma 9-11. fejezeteihez ér, bibliamagyarázata fordulatot vesz. Számos alkalommal prédikált a Római levél többi fejezetéről, de az említett 3 fejezetről alig találunk tőle feljegyzett igehirdetést. Sokat töprengett azon, hogy van-e Izraelnek egyáltalán jövője. Végül is elismeri, hogy Istennek lesz földi királysága, de igehirdetéseiben alig esik erről szó. A Róma 11-ről sohasem szolgált, ill. nincs erről feljegyzés. Alexander McLaren, egy másik kimagasló igehirdető a Róma 8. fejezetéről 11 tanulmányt írt, a Róma 9-11 fejezetekről azonban tőle sem található feljegyzés, pedig a 12. fejezetről már 12 tanulmányt hagyott hátra.

Egy másik igehirdető, aki vasárnapi szolgálataiban a Római levelet kezdte el magyarázni, a 8. fejezet után bevallotta gyülekezetének, hogy megszakítja a sorozatot, mert a 9-11. fejezeteket nem érti.

A probléma abban rejlik, hogy a nem-zsidó hívőkben előítélet van az etnikai Izrael jövőjére nézve. Gondolom, aki olvassa Pál apostol leveleit, meg fogja érteni, hogy Izraelnek van egy etnikai jövője. Nemcsak premillennialisták és amillennialisták, de még kimagasló postmillennialisták is, mint pl. Prof. John Murray, aki a 20. sz. kimagasló kálvinista bibliamagyarázója, megegyeznek abban, hogy a Róm 11. félreérthetetlenül szól Izrael etnikai jövőjéről.

Az apostol egy kérdéssel kezdi a 11. verset, miután rámutatott, hogy Isten nem teljesen és nem véglegesen vetette el Izraelt: Kérdem tehát: azért botlottak meg, hogy elessenek? Érdekes ez a kérdés. Mielőtt választ adnánk, szeretnék néhány dolgot tisztázni. Említettem, hogy ez az igeszakasz nem egyedekről, hanem népek szerepéről beszél. Persze nem lehet nemzetek sorsáról beszélni anélkül, hogy az egyedek szerepét kihagynánk. Pál itt Izrael népéről és a nemzetek egymáshoz való viszonyáról ír.

Másrészt ebben a szakaszban nem említi a gyülekezetet. Itt nem fordul elő a „gyülekezet” kifejezés. Ő csak a pogányokról beszél a kiválasztottak testületében. Itt tehát nemzetekről van szó elsősorban. Persze ahhoz, hogy ezt megértsük, nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten az emberekkel, a népekkel Izraelen keresztül érintkezett, mielőtt Jézus Krisztus a golgotai kereszten feláldozta önmagát. Az Úr maga is ezt mondta a samáriai asszonnyal történő beszélgetése során. Az asszony így szólt: „Uram, látom, hogy próféta vagy. A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.” Ez volt a samáriai nézet. Az Úr nem úgy válaszol erre, amint azt sok modern teológus szeretné. Az Úr Jézus világosan kifejezi, hogy az üdvösség azokban az időkben Izrael nemzetéhez volt kötve. Sokan szívesen látták volna, ha az Úr így válaszol: Minden vallás jó és ha te jó samaritánus vagy, akkor üdvözülni fogsz csakúgy, mint egy jó izraelita. Mintha azt mondanák ma: ha jó vallásos ember vagy, akármilyen valláshoz vagy egyházhoz tartozol is, megmenekülsz. Az Úr nem mondott ilyesmit. Válasza ez volt: az üdvösség a zsidók közül támad (Jn 4,19-22). Világosan kifejezte, hogy az üdvösség forrása a zsidóknál keresendő. Az igaz Istent csak a zsidók imádták, az írásszerinti judaisták. Nézzünk meg egy példát, Ruth példáját. Ruth moábita volt, aki követni akarta Naomit. Amikor Naomi rá akarta beszélni Ruthot, hogy váljanak el, akkor Ruth azt válaszolta (mely a Biblia egyik csodálatos mondata): Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak és visszatérjek tőled. Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Úgy hangzik ez, mintha nem tudta volna kimondani, hogy „az Istened az én Istenem” addig, amíg nem azonosította magát Naomi népével, „néped az én népem”. Felismerte, hogy ezek azonosak. Más szóval a népi hovatartozás felcserélése megelőzte az Isten felcserélését.

Egy másik példa Naamán, az arámok hadseregparancsnoka. Bélpoklos volt, gyógyulást keresett, de nem talált. Végül az izraelita leány, feleségének rabszolgája adta a tanácsot, hogy menjen el Izraelbe, ahol van egy próféta, aki meg tudná gyógyítani. Naamán egész kíséretével elment Elizeus házához, bekopogott, de nem nyitottak neki ajtót. Az Ószövetségben nem a király a fontos személy, hanem a próféta, Isten embere. (Ez ma is érvényes. A fontos kijelentések az igehirdetők szájából hangzanak el, nem a politikusok szájából.) Végül beszél Naamán Elizeussal, aki azt a tanácsot adja neki, hogy merítkezzen be hétszer a Jordán vizébe. A szíriai Naamán Damaszkuszból való volt és azt mondta: Hát nem többet érnek-e Damaszkusz folyói, Abáná és Parpar, Izrael minden vizénél? és haragosan eltávozott. Szolgái azonban odamentek, és így szóltak hozzá: Atyám, ha a próféta valami nagyot parancsolt volna, azt is megtetted volna. Mennyivel inkább megteheted, amikor csak azt mondta, hogy fürödj meg, és megtisztulsz. Lement tehát, és megmerítkezett hétszer a Jordánban az Isten emberének a kívánsága szerint. Akkor újra tiszta lett a teste, akárcsak egy kisgyermeké. Csodálatos gyógyulás! Most jön a csattanó. Miután a próféta nem volt hajlandó ajándékokat elfogadni, Naamán a következőt mondta: Ha nem fogadod el, akkor viszont adass szolgádnak annyi földet, amennyit egy pár öszvér elbír, mert nem készít többé szolgád sem égőáldozatot, sem véresáldozatot más istennek, csak az ÚRnak! (2Kir 5) Amikor Naamán visszatért hazájába, valószínűleg kastélyának egy sarkában kiborította a zsákban hozott földet és ha áldozatot hozott vagy imádkozott, akkor Izrael Istenéhez imádkozott Izrael földjén. Ezen a földön térdelt le imádkozni. Az ő istene megváltozott.

Vegyük még Eszter példáját. Amikor Hámánt felakasztották és Mordokaj és a zsidók megmenekültek a kiirtás elől, nagy öröm volt a zsidók között „örültek, vigadtak, lakomáztak és ünnepeltek a zsidók. Az ország lakossága közül sokan zsidókká lettek, mert elfogta őket a zsidóktól való rettegés” (Eszt 8,17).

Ha tehát Pál azt írja, hogy az üdvösség a zsidók közül támad, akkor erre kell gondolnunk. Ez Pál apostol írásának háttere. Mi tehát a kérdés? Kérdem tehát: azért botlottak meg, hogy elessenek? Persze megbotlottak, nem ez a kérdés. Megbotlottak a kereszten és Jézus Krisztusnak hátat fordítottak. Isten fegyelmezése alá kerültek, aki szétszórta őket a világ minden részébe. Az a nemzedék elveszett nemzedék lett. Később ezt mondja: (22) Lásd meg tehát Isten jóságát és keménységét: azok iránt, akik elestek keménységét,… Az a nemzedék, amely elutasította Jesua Ha’Masiah-t, az Isten ítéletének bizonyítéka. Pál azt kérdi: azért botlottak meg, hogy elessenek? Igen, valóban megbotlottak és elestek. Pál azonban azt mondja: Szó sincs róla! Pál nem a megbotlásra és az elesésre helyezi a hangsúlyt, hanem a „miértre” tereli figyelmünket. Azért botlottak meg, hogy elessenek? És ennyi az egész? Szó sincs róla! Nem azért botlottak meg és estek el, hogy ez legyen a végeredmény. Nem, azért botlottak meg és estek el, hogy elesésük által jusson el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Isten féltékennyé tegye őket. Milyen fantasztikus Isten terve! A zsidók botlása és elesése által a pogányok bekerültek Isten üdvtervébe. Az Ábrahámnak tett ígéret - „benned lesznek megáldva a föld összes népei” - így teljesedik be. A pogányok az Ábrahámnak tett ígéretek áldásainak birtokába jutottak, de miért? Azért, hogy a zsidókat féltékenységre ingerelje. Azért, hogy Izraelnek dicsőséges jövője legyen, amint azt Isten Ábrahámnak megígérte.

Persze a mai keresztyénségben kevés olyan kívánatos tulajdonság látható, amely a zsidókat féltékenységre ingerelné. A keresztyének nem hirdetik Jézus Krisztus evangéliumát. Az a Krisztus, akit ma hirdetnek, csupán egy jó és bölcs ember. A Biblia Krisztusa azonban ítéletet hirdet az emberek felett bűneik miatt és a poklot hirdeti, ha meg nem térnek. Ki az közöttünk, aki féltékenységre ingerli életével és hitével a zsidókat? Az antiszemita „keresztyén”, akinek véres a keze Auschwitz óta?

Vegyük azonban tudomásul, hogy Isten nem nyugszik addig, amíg Izrael népe nem kerül megint összhangba a megváltás isteni tervével.

Szó sincs róla! az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz hogy Isten féltékennyé tegye őket! Pál mindig az Írásokkal támasztotta alá gondolatmenetét. Itt a Deut (5Móz) 32,21-re hivatkozik, ahol Isten előre megmondja, hogy ezt fogja tenni: Semmit érő néppel ingerlem én is, bolond nemzettel bosszantom őket.

Hadd említsem meg zárójelben: ha valaki nehezen érti meg Pál apostol gondolatmenetét, akkor az annak a jele, hogy nem olvassa a Bibliáját, az Ószövetséget. Ebben a szakaszban kétszer hivatkozik erre az ószövetségi versre. Isten korábban megmondta, hogy Izraelt pogány népekkel fogja ingerelni.

12 Ha pedig az ő elesésük a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a pogányok gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek. Azaz ha ők az áldások teljes birtokába kerülnek. Ha Izrael bukásának következménye a pogányok áldása, micsoda áldás lesz az, ha Izrael megtér Istenéhez. Pál ezeket a szavakat a pogányokhoz intézi, hiszen ő a pogányok apostola. 13 Nektek, pogányoknak pedig azt mondom: ha tehát én pogányok apostola vagyok, dicsőítem szolgálatomat, 14 mert ezzel talán féltékennyé tehetem véreimet, és így megmentek közülük némelyeket. Más szóval, az apostol tudatában volt annak, hogy egy olyan korban él, ahol csak egyesek, egy maradék jut hitre a zsidók közül.

Aztán a 15. versben azt írja: Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból? Ez olyan lesz mint egy óriási feltámadás - amikor a jövőben az egész nép hitre jut. Az apostol hisz Izrael dicsőséges jövőjében.

Ha hiszünk Isten szuverén akaratában, akkor ezzel azt is képviseljük, hogy Isten nem képes csalódni terveiben, mintha azt az emberek meghiúsíthatnák. Ő mindig véghezviszi akaratát. A kiválasztás fogalma az emberekben gyakran azt a benyomást kelti, hogy a mennyben csak néhány ember fog lézengeni. Pál ilyet sohasem hirdetett. Azt tanította, hogy Isten szuverén kegyelme egy bizonyos embercsoportnak lesz hirdetve, de ez a csoport megszámlálhatatlan. Isten kegyelme annyi embert ér el minden népből és törzsből, hogy számuk megszámlálhatatlan. Lehetséges, hogy az üdvözültek száma nagyobb lesz mint az elkárhozottak száma. Ma azonban, ahogyan az Úr mondta: a nyáj kicsiny. Isten célja azonban a világ kiengesztelődése, mely élet a halálból. Izrael lesz az eszköz!

16 Ha pedig a kenyér első zsengéje szent, a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok. A Biblia mai olvasója felteszi a kérdést: Pál, te miről beszélsz? Azt a benyomást kelti Pál, mintha mondanivalóját szándékosan tenné nehezen érthetővé. Érted, hogy mit akar Pál itt mondani? Ismerve az emberi természetet, a válaszod: Nem. Tudod miért? Azért mert nem olvassuk a Bibliánkat. Nem vesszük észre, hogy Pál apostol itt a Bibliából vesz illusztrációkat. Ha ismernéd a Numeri (4Mózes) 15. fejezetét, akkor tudnád, mire céloz Pál. Azokra a parancsokra utal, amelyeket Isten Izraelnek adott, amikor beveszik országukat. Num 15,18: Szólj Izrael fiaihoz, és mondd meg nekik: Amikor bementek arra a földre, ahova beviszlek titeket, 19 és esztek majd annak a földnek a kenyeréből, akkor ajánljatok föl ajándékot az Úrnak. 20 A tésztátokból készült első lepényt ajánljátok föl ajándékul. Az első tésztát adjátok ajándékul az Úrnak. Ez a kenyér első zsengéje, mely az Úré, hálaadásból a kenyérért. Ez a felajánlott első lepény az egész kenyér szentségét kifejezi.

és ha a gyökér szent, az ágak is azok. Innen aztán belefog az olajfa példázatába. Miért éppen az olajfáról beszél? Azért, mert az Ószövetség Izraelt több helyen egy olajfához hasonlítja. Hóseás utolsó fejezetében: Harmat leszek Izraelnek: virágzik majd,… ágai szétterülnek, ékes lesz, mint az olajfa (Hós 14,6-7). Jeremiás is egy olajfához hasonlítja Izraelt (Jer 11,16). Az olajfa képe Izrael népére jellemző illusztráció volt az Ószövetségben. Ha tehát Pál azt mondja, … és ha a gyökér szent, az ágak is azok, akkor ezzel azt fejezi ki, hogy Isten elhívta Izraelt, mint az első lepényt és mint a gyökeret. Később, a 28. versben hivatkozik Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, az ősatyákra: Az evangélium miatt tehát ellenségek Isten szemében tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért. Isten nem felejtette el ígéreteit, melyeket Ábrahámnak adott! Az Ábrahámnak adott ígéretek Isten üdvtervének gyökere! Az ősatyák elhívása az első zsenge, mely megszenteli Isten népének egészét, akár hisznek akár nem – abban az értelemben, hogy mint nép, Isten népe lettek. A szentség ill. megszentelődés, amiről beszél, külsőleges és relatív. Ennek bensőségesnek és abszolútnak kell lennie a személyes hit által. „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni” (Róm 9,7).

Pál apostol itt az Ábrahámnak megígért áldásról beszél. Isten egy szövetséget kötött Ábrahámmal és az ősatyákkal, és bizonyosan véghez fogja vinni a szövetség ígéreteit. Isten a Gen 15-ben azt mondta Ábrahámnak; Nézz fel és számold meg a csillagokat. Ennyi utódod lesz. Ábrám hitt az ÚRnak, aki ezért igaznak fogadta el őt (Gen 15,6). Ezután azt mondta: Hozz nekem áldozati állatokat. Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot (Gen 15,9). Elhozta neki mindezeket, azután kettéhasította őket, és mindegyiknek az egyik felét a másik felével szemben helyezte el; de a madarakat nem hasította ketté. Ilyen módon áldoztak. A szövetséget „vágták”. Jer 34,18: Az egyezséget megszegő embereket pedig, akik nem tartották meg az előttem kötött egyezség szavait, olyanokká teszem, mint azt a borjút, amelyet kettévágtak, és átmentek a részei között. Ez a kettévágott állatok közötti „átmenés” kifejezte a szövetségben kötött egységet. A szövetség megszegése a halálbüntetést fejezi ki.

Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy mutassa be ezt az áldozatot. Ő egész nap várt, hiszen éjjel látta a csillagokat. Következő nap, naplementekor Ábrahámnak a fáradságtól becsukódtak a szemei és elaludt. Ekkor szólt hozzá az Úr: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom folyójától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig (Gen 15,18). Azt olvassuk, hogy nagy sötétség szállt rá és ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra. Tipikus sátáni támadás, mely meg akarja akadályozni Isten tervét. Ábrahám elhessegette őket. Amikor lement a nap és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között (Gen 15,17). Isten jelenlétét fejezte ki ez a kemence és fáklya. Isten nem kérte Ábrahámot, hogy kövesse őt. Miért? Azért, mert ebben a szövetségben Isten egyedül viseli a felelősséget! Egyedül Isten ment át a húsdarabok között, nem Ábrahám. Ebben az áldozatban az emberi rész passzivitása jut kifejezésre. Ábrahám csak megfigyelő volt!

Akár pogány, akár zsidó hívő vagy, gondold meg: Isten tervét senki nem tudja keresztezni vagy megakadályozni. Eddig se tudta senki megakadályozni. Istennek nem kellett „meggondolnia” magát, amikor Fiát első ízben elküldte, hogy itt bűneinkért meghaljon. Majdhogynem istenkáromlás számba megy, ha valaki azt mondja, „miután Izrael elvetette a Messiást, Isten nem tudta felállítani az ezeréves királyságot, így tervét megváltoztatta”. Ez egy nyílt támadás lenne Isten szuverenitása ellen! Isten bölcs terve volt, hogy Fia meghaljon a világ bűneiért. Ő nem azért jött, hogy felállítsa a királyságot.

Az apostol most a fametszés példázatával folytatja. Miért? E második illusztráció az egyének üdvösségével foglalkozik. Az első illusztráció, az első zsenge és a tészta példázata Izraelre mint népre vonatkozik.

Az olajfa és az ágak példázata a kegyelemről beszél, arról, hogy ha a pogányok megmenttetnek – és meg lesznek mentve – és most ők Isten üdvtervének ebben a szakaszában a középpontban állnak, akkor mennyivel inkább elvárható, hogy Izrael ismét helyre lesz állítva. Mit mond az apostol? 17 Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük,… Figyeld meg jól: a pogányok a zsidók „közé” lettek beoltva. Izrael nem lett teljesen kitörve! Egy maradék meg lesz mentve, egy maradék részesül az Ábrahámnak ígért áldásokban. A pogányok közéjük lettek beoltva.

Újból meg kell jegyeznünk, amit már többször hangoztattam: Izrael és a gyülekezet nem azonos! Izrael más áldásokban részesül, más ígéreteik vannak és különböző sorsuk van. Ennek fényében kell ezt a szakaszt olvasni. …te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél. Pál szavaiból világos lesz, hogy a pogányok részesei lesznek Izrael áldásainak. Az Ábrahámi és Dávidi szövetségben, ill. az Újszövetségben erre nézve találunk utalásokat. Először Izrael, aztán a pogányok. Ez a mostani kor történelme. Pünkösdkor az izraeliták, most a pogányok.

18 ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Ez a nemzetekből való hívőket alázatban kell, hogy tartsa. 19 Azt mondod erre: „Azért törettek ki azok az ágak, hogy én beoltassam.” Ez Luther Márton szavaira hasonlít, aki sokszor szörnyű véleménnyel volt a zsidókról. Nem értette meg itt Pál apostolt. „Azért törettek ki azok az ágak, hogy én beoltassam.” 20 Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! 21 Mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. Ez be fog következni. Isten nem fogja a népeket kímélni, a gyülekezeteket sem, és Istennek terve van Izrael népével. 22 Lásd meg tehát Isten jóságát és keménységét: azok iránt, akik elestek keménységét, irántad pedig jóságát, ha megmaradsz ebben a jóságban, mert különben te is kivágatsz. Nincs biztonság Isten ígéreteire nézve a hívők számára, kivéve a hitben való kitartás, Isten megőrző kegyelme által. 24 Hiszen ha te levágattál a természetes vadolajfáról, és a természet rendje ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor azok a természetes ágak mennyivel inkább be fognak oltatni saját olajfájukba! Van aki azt mondja, hogy Pál nem értett a kertészethez, mert mindig a nemes ágakat oltják be a vad törzsbe. Pál azonban itt egy természetellenes kertészkedésről ír. Az áldások, amikbe nekünk hívőknek részünk van, azok Izrael áldásai! Amint Pál mondja Jézusról: Krisztus a zsidóság szolgájává lett az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket. 9 A népek pedig irgalmáért dicsőítsék az Istent (Róm 15,8-9). Kedves hívő barátaim, akik a nemzetekből valók vagytok, tudjátok meg, hogy Isten az Ő túláradó kegyelméből nemcsak Ábrahámot és az ő magvát, utódait akarta megáldani, hanem a pogányokat is. Hálát kell adnunk, hogy Isten befogadott és áldásaiban részesített.

A nemzetekből való hívők részesülnek az olajfa gyökerének éltető nedvéből. A hálaadás örömének úgy kell meglátszania életünkben, hogy a zsidók megirigyeljenek érte. A pogányok üdvössége által fog Izrael visszaoltatni a saját olajfájába.